Orbán Viktor miniszterelnök a nyilvánosság kizárásával konzultált az ellenzéki frakcióvezetőkkel a következő, március 24-25-i uniós csúcs előtt. A találkozón Joe Biden amerikai elnök is ott lesz.
Az ellenzéki politikusok tájékoztatásából kiderül, hogy belpolitikai témákról is szó volt, de nem mondhatják el, mi hangzott el, mert a megbeszélés zárt ülésen zajlott. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint Kövér László házelnök meg is fenyegette őket, hogy következményei lesznek, ha beszélnek az ülésen elhangzottakról.
Annyit elmondtak, hogy Orbántól az ukrajnai háború mellett a paksi beruházásról, a pedagógusbérekről, az inflációról és az élelmiszerárakról is kérdeztek.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.