Belföld

Jogerősen 13 és fél évet kapott a karcsai rabló, aki meg akarta erőszakolni a volt tanárnőjét

Jogerősen tizenhárom és fél év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa azt a karcsai férfit, aki 2020 májusában kirabolta és meg akarta erőszakolni a volt tanárnőjét. A törvényszék tájékoztatása szerint a férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A negyvenes éveiben járó férfi felfeszítette a 71 éves asszony házának az ajtaját, hogy onnan értékeket vigyen el, azonban a nő időközben hazaért, ezért a férfi kiment az udvarról. Nem sokkal később egy késsel tért vissza a tanárához és kétezer forintot követelt tőle, amit meg is kapott.

Néhány órával később a férfi enni kért az asszonytól. A nő megsajnálta, ételt készített neki, s a bejárati ajtóhoz vitte, a terhelt azonban ismét életveszélyesen fenyegetni kezdte a késsel. A nyugdíjas tanárnő csak pár száz forint aprót tudott összeszedni és átadni a volt tanítványának, aki ezután letépte a ruháját és meg akarta erőszakolni, de az asszony könyörgésére végül felhagyott a cselekményével.

Távozóban azonban még megfenyegette, hogy megöli, ha szól a rendőröknek. A négy bűncselekménnyel is megvádolt férfi azt mondta a korábbi vallomásában, hogy annyira részeg volt, hogy nem is emlékszik arra, ami történt, de valószínűsítette, hogy elkövette a vádban szereplő dolgokat.

Az elsőfokú bíróság szexuális erőszakban, rablásban, lopás kísérletében és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletében is bűnösnek mondta ki a férfit, és 13 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte.  A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte az elkövető büntetett előéletét, többszörös halmazatot és azt, hogy ittas volt a bűncselekmény elkövetésekor. A Miskolci Törvényszék helybenhagyta a döntést, így az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik