Belföld

Takarítást, csirkepörköltet ígért pár nappal a légyott után, kifosztás lett belőle

Kifosztás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik tavaly februárban takarítás és pörköltfőzés ürügyén kifosztották egy ismerősük idős, fekvőbeteg édesapját.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint egy táskát és pénzkazettát loptak el, benne 800 ezer forinttal és az iratokkal. A bűnügyi felügyelet alá kerülő nő levágta magáról a nyomkövetőt és engedély nélkül elhagyta a lakását.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a fiatalabb sértett néhány nappal korábban ismerkedett meg a 27 éves tatárszentgyörgyi nővel, akit elvitt az édesapjával közösen lakott házba, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek anyagi ellenszolgáltatás fejében.

A férfi a nő fizetségét egy pénzkazettából vette ki, ám óvatlan volt. Az asszony vélhetően meglátta, hogy a dobozban nagyobb mennyiségű készpénz van, amit elmondott egy kecskeméti ismerősének.Az ügyészség szerint a vádlottak felajánlották az apának és a fiának, hogy segítenek kitakarítani a házukat és ezzel az ürüggyel elmentek az ismerős családi házába. Otthon volt az ismerős 74 éves, fekvőbeteg édesapja is.

A nő felajánlotta, hogy csirkepörköltet főz. El is küldte bevásárolni az ismerősét, akinek az idős apja adott 10 ezer forintot egy kulccsal zárható lemezkazettából. Ezt a nő is látta. Ezután a nő takarítást színlelve magához vette a pénzkazettát, benne az idős férfi spórolt pénzével, 800 ezer forinttal. Ezen kívül ellopta a táskáját is, benne a nyugdíjas irataival, majd az elkövetők a zsákmánnyal együtt távoztak.

A férfi vádlott azzal segítette a kifosztást, hogy a lopás során a testével takarta a nőt, hogy ne bukjanak le. Az idős férfi kérte ennek a megtérítését. A nő két nappal később visszatért az áldozata házába, a rendőrök ekkor fogták el és az iratait visszaadták az idős férfinek. A férfi vádlott nem sokat vacakolt és a kifosztással szerzett pénzből már másnap vett egy autót, amit a rendőrök lefoglaltak.

A női társa egy másik bűncselekményt is elkövetett, mert a nyomozás során meglépett a bűnügyi felügyeletből. Ennek az lett a „jutalma”, hogy mintegy negyedórával később a rendőrök elfogták és a bíróság letartóztatta.

A büntetett előéletű párost a járási ügyészség a kifosztáson kívül közokirattal visszaélés vétségével is vádolja, de a nőnek fogolyszökés vétsége miatt is felelnie kell. Az ügyészség letöltendőt kért a nőre és a cinkostársára is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik