Belföld

Legalább 40 évet szabna ki az ügyészség a rendőröket megkéselő erdőkertesi férfira

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Módosítottak a vádon annak a férfinek az ügyében, aki 2020 januárjában megkéselt két váci rendőrt Erdőkertesen. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség már aljas indokból és célból elkövetett emberölés kísérletével is vádolja a férfit.

A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, és mivel engedély nélkül nem hagyhatta el az otthonát, ezért elhatározta, hogy megszökik. Felhívta a rendőrséget, hogy vigyék kórházba, mert megsérült. Mivel a szökést úgy kívánta megvalósítani, hogy az őt kísérő rendőröket megöli, ezért magához vett egy rejtve hordhatóvá kiélezett kést, és a közel egymillió forintnyi megtakarításait.

A férfit a váci járőrök szállították vissza a lakóhelyére az orvosi ellátás után. A hátsó ülésen ülő férfi menet közben ajtónak szorította a mellette ülő rendőrt, majd előkapta a ruházatából a kést és kétszer nyakon szúrta. A járművet vezető járőr azonnal hátrafordult, amikor észlelte a támadást, és ráfogott az elkövető kezére, aki  megvágta az ujjait a fogásból való kiszabadulása után.

Mihádák Zoltán / MTI

A férfi ezt követően kaszáló mozdulattal a sofőr nyaka felé szúrt, de a rendőr el tudott mozdulni, így csak az arca sérült meg. Miközben a főtörzs ismét ráfogott a támadó kezére, addig a még mindig a gépjármű ajtajához szorított társa elővette a szolgálati fegyverét. A támadó azonban elkapta a csövét és a főtörzs felé irányította.

A kitartóan védekező őrmesternek végül sikerült megtartania a fegyvert és így kiszabadult a kocsiból. Ekkor az autóból kiugró járőr csőre töltötte a fegyvert, majd felszólította a férfit a támadás abbahagyására. 

police.hu

A nyomozó ügyészség 2020 októberében emelt vádat az ügyben előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A bírósági szakban folyamatban lévő ügyben a tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség súlyosított a vádon.

A vádirati tényállás kiegészítésének lényege szerint a bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi elhatározta, hogy bosszúból megöli az őt kísérő rendőröket az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Rendőrség munkatársai részéről őt ért sérelmek miatt, s megszökik a hatóságok elől.

A vádhatóság szerint az ölési cselekménnyel az volt a célja, hogy elkerülje az aznapra tervezett elmeállapotának a megfigyelését és a vélt sérelmei nagyobb sajtónyilvánosságot kapjanak.

A nyomozó ügyészség továbbra is életfogytig tartó, fegyházbüntetést kér a férfire, azzal, hogy most már nem 35, hanem 40 év kitöltése után bocsáthassák szabadlábra a leghamarabb feltételesen.

 

Olvasói sztorik