Belföld

Elmondta a nevelőjének egy kiskorú: kalapáccsal verték és szexuálisan bántalmazták a társai

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a három fiatalkorút, akik rendszeresen verték és szexuálisan is bántalmazták a társukat az aszódi javítóintézetben.

A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint mindhárom gyanúsítottat javítóintézeti nevelésre ítélték korábban  jogerősen, és ennek hatálya alatt követték el a bűncselekményt.

A kiskorú a nevelőjének számolt be az ellene irányuló folyamatos bántalmazásról. Elmondása szerint a három társa rendszeresen megverte és az egyikük február 25-én a hálószoba ágyára lökte, majd legalább 10 alkalommal fejbe vágta egy kalapáccsal a halántékánál. Emellett a fiatalok naponta 3-4 alkalommal megverték.

A bántalmazás tényét a kiskorú orvosi vizsgálata is alátámasztotta, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztály Járó Traumatológián elvégzett vizsgálat a koponya zúzódását és a háti gerinc rándulását és húzódását állapított meg. Emellett a gyerek testén számos, fizikai bántalmazásból származó sérülés is volt.

A kiskorú a fizikai bántalmazás mellett szexuális bántalmazásról is beszámolt. Az egyik gyanúsított behívta őt a hálószobába, ahol kettőjükön kívül ekkor más nem tartózkodott. Azt mondta a kiskorúnak, hogy ha kielégíti őt kézzel, akkor megszűnnek a bántalmazások, és sem ő, sem más személy nem fogja többé megverni.

A bíróság tájékoztatása szerint a kiskorú azt remélte, hogy valóban nem fogják többé bántani, ezért eleget tett a felszólításnak. A fiatal  gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a fiatal terhelteket. A végzés a fellebbezések miatt nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik