Élő Belföld

Bemutatták a közös ellenzéki programot

Schmuck Erzsébet a klímavédelemről beszél

Ő is elmondja, hogy lesz környezetvédelmi minisztérium. Korszerűsíteni akar, hogy ne fűtsük orosz gázzal az utcákat.

A paksi bővítést a kormányváltás után azonnal felülvizsgálják.

Lengyel Róbert lassan kezd el beszélni, szerinte azért, hogy mindenki hallja és megértse, akiknek mondja

De nem derül ki, hogy kik azok, akik csak lassan beszélve értik meg, amit mond. A rendőrségről beszél egyébként, és szerinte az egyszeri fegyverpénz kevés volt, az alábbiakat fogják tenni:

  • A rendészeti illetményalap megemelése, valódi életpályamodell korrekt bértáblával.
  • Korkedvezményes nyugdíj bevezetése, a fizikai terhelésnek kitettek számára újra 1,2, 1,5-ös szorzóval számolják majd az éveket.
  • Visszaadják a korábban elvett szerzett jogokat, mint a szolgálati nyugdíjat.
  • A magyar falvakba visszaviszik a körzeti megbízotti rendszert.
  • Visszaadják a tűzoltók nevét, katasztrófavédelemből tűzoltók lesznek.
  • Vízfejtelenítik és profiltisztítják a megyei szervezeteket.

Z. Kárpát Dániel Európa legkegyetlenebb kormányáról beszél

Elmondja, hogy a rezsicsökkentést megőrzik, fejlesztik, igazságosabbá teszik. A létfenntartáshoz szükséges közszolgáltatásokhoz mindenki hozzáférhet. Duplájára emelik a családi pótlékot. Megtartják a gyermekek utáni adókedvezmények rendszerét, és az egyszülős családokra is kiterjesztik a családosoknak járó kedvezményeket. A szociális dolgozóknak egyszeri, jelentős béremelést adnak, és munkaviszonyként ismerik el az otthonápolást. Garantálják, hogy önhibáján kívül senki nem veszítheti el a lakhatását. Újranyitják a devizahiteles ügyek jogorvoslatát. Véget vetnek az elvesztett lakás utáni törleszthetetlen adósságoknak, ez lenne az elsétálás joga.

Olyan oktatást szeretnének teremteni, ami megtanít gondolkodni

És olyat, ami nem csak a választás előtt osztogat laptopokat, mondja Arató. 18 évre emelik a tankötelezettség korhatárát. 12 ezer tanár, tanító, óvónő hiányzik a rendszerből, és a kormány még a sztrájkjogtól is megfosztja őket. Meg kell szüntetni a tankerületi rendszert, és visszaadni az iskolákat a helyi közösségeknek. A szülőkre kell bízni, mikor iskolaérett a gyerek.

Szabó Tímea szerint fizetőssé tették a gyógyulást

Szerinte Orbánnak fontosabb a stadion és a haveri pénz, mint az emberek gyógyulása. Önálló egészségügyi minisztériumot hoznak létre. 1200 milliárd forintot tesznek majd az egészségügybe, és visszaállítják a tb járulék jellegét, hogy a befizetett pénz kötelezően az egészségügyhöz kerüljön. Ötven százalékkal növelik az egészségügyi dolgozók bérét. Szakmai irányítás alá helyeznék a járványügyi rendszert.

Komjáthi Imre beszél a megélhetésről

Egyelőre csak arról, hogy ma nagyon nehéz.

Azt tervezik, hogy adójóváírással visszaadják a teljes szja-t a minimálbéreseknek.

A rabszolgatörvényt eltörlik.

Háromról kilenc hónapra emelik az álláskeresési járadék idejét.

Munkaalapú társadalom helyett megélhetésalapú társadalmat szeretnének.

Hadházy Ákos beszél a korrupcióról

Szerinte nem ígéretekre van szükség, hanem cselekvésre, és mindent meg fognak tenni azért, hogy a bűnszervezet tagjai börtönbe kerüljenek. És meg fogják nehezíteni a dolgát azoknak, akik lopni akarnak a közösből, aztán megerősíti, hogy lesznek ilyenek, ami furcsa kitétel egy ellenzéki politikustól.

Feles többséggel meg akarják akadályozni, hogy Polt Péter akadályozhassa az eljárásokat.

Megszüntetik az állami propagandagépezetet és feloszlatják a Médiatanácsot

És helyreállítják a jogállamot. Nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.

És új alkotmányt adnak a nemzetnek, amelyről népszavazáson dönthetnek majd az állampolgárok.

Újraírják a választási rendszert, és azonos jogot adnak a külhoni magyar szavazókat, hogy a csíkszeredaiak és a londoniak ugyanúgy dönthessenek Magyarország sorsáról.

Meg kell hosszabbítani a magyarok életét

Érdemi béremelést adnának az egészségügyi szakdolgozóknak, és csökkentenék a várólistákat.

Kínai kommunista migránsegyetem helyett magyar diákváros, darálta le mintegy szótörőként Márki-Zay Péter.

Visszaadják az önkormányzatoktól a tőlük elvett iskolákat és visszaveszik az alapítványokat. Ingyenessé teszik az első diploma megszerzését, és könyvek helyett tableteket adnak majd az oktatáshoz.

Valódi rezsicsökkentést és valódi energiapolitikát akar

Aminek az energiabiztonság az alapja. Szerinte elengedhetetlen az orosz gáz, de csökkenteni akarják a kitettségünket Putyin Oroszországa felé. Támogatják az otthonok energiatakarékossági fejlesztését. Szerinte ez az okos rezsicsökkentés.

Az uniós pénzekről van szó

Csatlakoznának az uniós korrupcióellenes ügyészséghez, és létrehoznának egy saját korrupcióellenes ügyészséget is. Lesz elszámoltatás, ígéri meg Márki-Zay Péter.

Nyugdíj

A fegyveres testületek tagjai harminc év munkaviszony után kérhetik majd kedvezményes nyugdíjazásukat.

További gazdasági javaslatok:

Négy év alatt megduplázzák a gyes, a családi pótlék és az otthonápolási díj összegét. Megtartják a 13. havi nyugdíjat, és visszahozzák a vegyes indexálás szerinti évenkénti nyugdíjemelést. A jelzáloghiteleseknek bevezetik az elsétálás jogát.

Öt éven belül bevezetik az eurót

Ígéri meg ismét Márki-Zay Péter. De addig is erősödő forintra van szükség, szakítani kell a gyenge forintra épített gazdaságpolitikával.

Márki-Zay szerint ma Magyarország biztonsága a legfontosabb

Ezért a következő kormány megtartja a határkerítést, önálló határőrséget állít fel, és az uniós határőrséggel, a Frontexszel együtt őrzi a határt.

Új külpolitika lesz, mondja Márki-Zay, Nyugat felé fognak fordulni.

Nagyon sok kameramozgás van

Egészen dinamikus az egész, hiszen be kell mutatni, hogy ott van mind a 106 egyéni jelölt. De ennek egyenes következménye az is, hogy látszik a súgógép is a képeken.

Olvasói sztorik