Belföld

350 milliót kaszált egy drogbanda, 22 ember ellen emeltek vádat

Huszonkét ember ellen emelt vádat a Szigetvári Járási ügyészség bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt. A vád szerint internetes megrendelésekre mintegy 20 ezer csomag új pszichoaktív anyagot adtak postára, amellyel csaknem 350 millió forintos bevételre tettek szert 2018 és 2020 között.

A Baranya Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a terheltek 2018-ban hozták létra az új pszichoaktív anyagok internetes kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet, amelyet 2020 nyaráig, elfogásukig működtettek.

A kábítószert a bűnszervezet vezetője nagy tételben – kriptovalutával fizetve – rendelte külföldi internetes oldalakról, társai a megszerzett drogot budapesti bérelt lakásokban porciózták, majd a csomagokat országszerte különböző postákon feladva juttatták el a fogyasztókhoz.

A bűnszervezet az Amerikai Egyesült Államokban működő gazdasági társaságok szerverein keresztül üzemeltetett internetes oldalakon – legalább hét különböző címen – kínálta a drogot a fogyasztóknak. A banda vezetői kezelték az internetes oldalakra beérkező megrendeléseket, irányították a csomagfeladók napi tevékenységét, és szükség szerint előre elkészítették a szükséges feladóvevényeket.

A banda mintegy 20 ezer csomagot adott fel és 348 millió forintos bevételt szerzett. A pénz strómanok bankszámláira érkezett, akiket a bűnszervezet tagjai hajtottak fel és bírtak rá a számlanyitásra, illetve a bankkártyájuk átadására. A nyomozóhatóság mintegy 75 millió forint értékben foglalt le a bűnszervezet tagjainál készpénzt, ékszereket, nagy értékű személyautókat, vett zár alá ingatlanokat.

Az ügyészség nyolc ember ellen bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, a bankszámlákat rendelkezésre bocsátó tizenegy ember ellen pénzmosás miatt emelt vádat. Mellettük két informatikus ellen bűnsegédlet miatt emeltek vádat, egy embernek pedig közokirat-hamisítás miatt kell felelnie, amiért a bűnszervezet vezetőjének kocsijait – vagyonmentési céllal – a nevére vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik