Budafokon tartott lakossági fórumot Kövér László még múlt pénteken, az eseményről a hvg.hu számolt be ma. A fideszes Németh Zsolt kampányeseményének számító beszélgetésen a házelnök hosszan beszélt a háborúról, aztán belpolitikai vizekre evezett, és a kampányról, az ellenzékről és kicsit a Fideszről is beszélt. Nézzük is a Fidesz-alapító legerősebb mondatait, mert volt ilyen jó pár.
Orosz-ukrán háború
Kövér szerint az „oroszok elszánták magukat arra, hogy a háborút befejezik: vagy leteszik az ukránok a fegyvert, vagy addig mennek, amíg fel nem morzsolják az ukrán haderőt, beleértve Ukrajnát, mint államot is.” Szerinte ezen „veszít Oroszország, még ha nem is annyit, mint Nyugaton szeretnék, veszít Közép-Európa, és a következő 20 évben megszűnik a normális együttműködés lehetősége Oroszországgal.” Hozzátette:
meg voltam győződve arról, hogy nem lesz háború (…) fenyegetés ide, dobpergés oda.
Ami Magyarország szerepét illeti, meggyőződése, hogy „nekünk ebből semmi jó nem származik, mindegy, mi lesz a vége, mi már most a vesztesei vagyunk”.
Választás és ellenzék
Kövér Lászlónak nosztalgiája van Horn Gyula után, és ennek a jelenlegi ellenzék az oka. Mert bár Horn Gyulát nem szerette, de a jelenlegi ellenzék Kövér szerint olyan állapotban van, hogy
Horn Gyula ezekhez képest egy virtigli hazafi, talpig úriember, intelligens, szép és okos.
“Kétharmados többségünk volt három választáson keresztül, és nem is éltünk vele rosszul” – állapította meg Kövér, de figyelmeztetett: “ha még egyszer elrontjuk, nem lesz újrakezdési lehetőség.” Azt elismerte, hogy “az ellenzék ilyen minősége, Gyurcsánnyal súlyosbítva a kezünkre játszik”, mivel mérések igazolják, hogy “Gyurcsány Ferencet a magyar társadalom kétharmada szívből utálja, és gyorsan zárkózik fel Márki-Zay Péter is”. Kövér megállapította, hogy
Gyurcsány Ferenc nélkül nem lett volna háromszor kétharmadunk.
Kövér azt is mondta a háborúra utalva, hogy ebben „a helyzetben, amiben van ma Európa, benne Magyarország, ebben a helyzetben futóbolondokra bízni a sorsunkat több mint bűn: hiba.”
Szerinte a 2002-es választást “valószínűleg csalás révén vesztettük el, technikai malőrök okán”, azóta viszont a Fidesz tanult a hibáiból. Mondjuk – ismerte el később – “2006-ban is vesztettünk, de nem azért, mert csaltak, hanem mert
kiszórtak több százmilliárd forintot az embereknek, mi meg azzal kampányoltunk, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, csak ez addigra már nem volt igaz.
Azt Kövér sem állította, hogy hibátlan lett volna az elmúlt 12 év kormányzás, de “morális vagy végzetes hibát nem követtünk el.” A házelnök szerint egyébként, ha most áprilisban ismét győznek, “és jobbnak kellene lenni valamiben, az már nem konkrét politikai, hanem azon kívüli kulturális kérdések, mint demográfia, gyermekvédelem”.