Belföld

Több mint 21 ezren kértek iskolahalasztást

Összesen 21 353 kérelem érkezett be idén az Oktatási Hivatalhoz (OH) a január 18-ai határidőig a hatéves kortól kötelező iskolakezdés halasztásának ügyében – írja a Népszava. A bírálatok alapján az esetek 98 százalékában helyt is adtak a szülők kérelmének.

A lap felidézi, hogy a hatéves kortól kötelező iskolakezdés, illetve az iskolaérettségi vizsgálatok szabályain még 2019-ben változtatott a kormány. A módosítások 2020. január elsején léptek életbe. A szabályozás szerint az óvodák és a szülők jelenleg nem dönthetnek arról, hogy egy hatéves gyermek iskolaértett-e. Ha a szülő úgy látja jobbnak, hogy a gyerek még egy évet az óvodában maradjon, akkor az OH-hoz kell kérelmet benyújtani, és a hivatal dönt a gyerek sorsáról.

Az új szabályozás célja az volt, hogy csökkenjen a halasztást kérők száma, ami sikerült is:

míg 2019-ben még mintegy harmincezer gyermek esetében kértek halasztást a szülők, az idén ez már húszezer körüli értékre csökkent.

Az eljárást korábban számos bírálat érte, elsősorban azért, mert sok kisgyermek éretlenül kerülhet be az iskolába, aminek hosszabb távon súlyos következményei lehetnek – írja a lap.

A Szülői Hang Közösség nemrégiben publikált felméréséből az derült ki, hogy a kérelmek elbírálása nem egységes: az OH megyénként eltérő módon jár el. Van, ahol szigorúbb, máshol enyhébb szempontok szerint döntenek, az esetek 11 százalékában a szülőket meg sem hallgatták részletesen, ami nagyobb arányú visszautasításokhoz vezetett. Sok helyen a szülők tájékoztatást sem kaptak az eljárás menetéről, szempontjairól – írják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik