Belföld

10 százalékkal kevesebb magyar gyerek született januárban, mint egy évvel korábban

Getty Images
Getty Images

Az előzetes adatok szerint 2022 januárjában 6602 gyermek született, és 12 957-en haltak meg, 2021 januárjához viszonyítva az élveszületések száma 10, a halálozásoké 6 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t.

Kifejtették: idén januárban 6602 gyermek született, 10 százalékkal, 740-nel kevesebb, mint egy évvel korábban. 12 957-en haltak meg, 6 százalékkal, 833-mal kevesebben, mint 2021 januárjában.

Januárban a halálozások számának csökkenése meghaladta a születésekét, ennek következtében a természetes fogyás némileg mérséklődött, és a 2021. januári 6448-cal szemben 6355 volt.

Januárban 2231 pár kötött házasságot, ami 20 százalékkal, 541-gyel kevesebb a 2021. januárinál.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,34 volt az előző év azonos időszakára számított 1,48-hoz képest.

Ezer lakosra 8 élveszületés és 15,7 halálozás jutott. Mindkettő szinte azonos nagyságrenddel, 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, ennek következtében a természetes fogyás a 2021. januári 7,8-ről 7,7 ezrelékre csökkent. 2022 januárjában ezer élveszületésre 3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

A házasságkötési arányszám 2,7 ezrelék volt, ez 0,6 ezrelékponttal kevesebb, mint egy éve.

2021. február és 2022. január között a születések száma 0,7, a halálozásoké 7,8, a házasságkötéseké 6,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – írta a KSH.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik