Belföld

Prostituáltakkal tartatta ki magát két prostituált Malmőben

Kitartottsággal vádol a Miskolci Járási Ügyészség egy 29 és egy 24 éves nőt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint nők külföldön dolgoztak prostituáltként, majd ebbe bevonták ismerőseiket is, akik számára repülőjegyet, internetes hirdetést és szállást intéztek, amikért pénzt kértek.

A vádirat szerint a két nő 2019 -tő rendszeresen prostitúciós tevékenységet végzett külföldön, a befolyt jövedelemből tartották el magukat. Nő ismerőseik körében közreadták, hogy jól lehet keresni, ezáltal további nyolc nő vállalt prostitúciós munkát Svédországban, Malmö városában. Ebben az elkövetők úgy vettek részt, hogy megvették nekik a repülőjegyeket, regisztrálták őket internetes felületeken, hirdették a szexuális szolgáltatásokat, valamint szálláshelyet is intéztek.

2019. év végétől 2020. október végéig azonban a valós lakásbérleti díjnál – ami 800-1300 svéd koronát jelentett –  több szállásdíjat vettek át tőlük különböző időpontokban. Ebből fedezték a  saját szállásköltségeiket is, illetőleg a nőket megtévesztve a fejenként tőlük 30 ezer svéd koronát szereztek meg, amelyet feléltek. Az ügyészség pénzbüntetést kért a büntetlen előéletű nőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik