Belföld

Megszomjazott, betört a sörözőbe, betintázott, sorsjegyezett

police.hu
police.hu

Elfogták a zsámbéki rendőrök azt a 44 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy pár nappal ezelőtt betört egy helyi sörözőbe, jól leitta magát, és zsebre vágta a hasznosnak talált értékeket, majd távozott.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy százhalombattai nő tett bejelentést a rendőrségen, hogy meglehetősen érdekes kép fogadta a hajnali nyitáskor. A hívatlan vendég megrongálta a bejárati ajtót és a riasztót, átrendezte az italos pultot, de eltűntek sorsjegyek, telefon és töltő is.

A zsámbéki rendőrök a bejelentés után a betörő nyomába eredtek, és hamar a látókörükbe is került a 44 éves F. Róbert, akit pár órával később Cegléd belvárosában bilincseltek meg. A férfi részletes beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

Azt mondta, hogy megszomjazott, befeszítette a söröző ajtaját, ami csak kicsit reccsent, majd könnyen nyílt is előtte. A pultban lévő italokból jócskán kiszolgálta magát, miközben több, értékes dolgot is megpillantott, így hát magához vette. Amikor úgy érezte alaposan betöltött, felhúzta a nyúlcipőt.

– írták a férfi vallomásával kapcsolatban.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette a lopással gyanúsított 44 éves férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik