Belföld

Az ország legjobb iskolái is csatlakoztak a polgári engedetlenséghez

Szerda reggel kilenc óra előtt az Egyetem téren tartottak közös megmozdulást az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola és a Madách Imre Gimnázium polgári engedetlenséghez csatlakozó pedagógusai. A HVG tavalyi középiskolai rangsorában a Fazekas állt az első, a Radnóti a harmadik, a Trefort a negyedik, míg az Apáczai a hatodik helyen.

Helyszíni tudósítók szerint 100-150 ember lehetett az Egyetem téren. Az Apáczaiból a szülői munkaközösség is képviseltette magát, illetve a Radnótiból a szülők támogató nyilatkozatot juttattak el a helyszínre.

Farkas Norbert / 24.hu

A fővárosi iskolákon kívül az előzetes bejelentés szerint számos másik helyen, köztük több vidéki intézményben is csatlakoztak pedagógusok a polgári engedetlenséghez. Szerdán egyebek mellett Budapestről a Jedlik Ányos Gimnázium, az Óbudai Árpád Gimnázium, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, a Deák Ferenc Gimnázium, vidékről pedig a Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, a szigetszentmiklósi Batthyanyi Kázmér Általános Iskola és Gimnázium és az Ádám Jenő Általános Iskola, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium is csatlakozott.

Farkas Norbert / 24.hu

A tanárok azért kezdtek polgári engedetlenségbe, mert a kormány egy rendelettel ellehetetlenítette a pedagógussztrájkot. Van, ahol az egész tantestületből egyetlen tanárnő tiltakozott, míg számos iskolában több tucat pedagógus csatlakozott, az egyik budapesti intézményben készült riportunkat itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik