Belföld

Völner-ügy: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ellenzék

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu

Az Egységben Magyarországért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Völner-ügyben – közölték a pártszövetség vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Gelencsér Ferenc, a Momentum politikusa emlékeztetett arra: pár hónappal ezelőtt az utóbbi évek egyik legnagyobb kormányzati korrupciós botrányára derült fény. Az ügyészség gyanúja szerint Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese rendszeresen, alkalmanként 2 és 5 millió forint közötti összeget vett át kenőpénzként Schadl Györgytől, a Magyar Végrehajtói Kar elnökétől. A pénzért Völner Pál vállalta, hogy felügyeleti, hatósági és igazgatási jogkörével visszaélve különböző dolgokat intéz el az azóta előzetes letartóztatásban lévő Schadl Györgynek.

Rajta kívül több végrehajtót is letartóztattak az ügyben, Völner Pál azonban továbbra is szabadlábon van, és mindmáig képviselő

– mondta a momentumos politikus, és hozzátette: a kormány láthatóan érinthetetlennek hiszi a fideszes kiváltságosokat.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az Egységben Magyarországért Budapest 15. választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje az ügy politikai szálaira hívta fel a figyelmet, és kizártnak mondta, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter minderről ne tudott volna, sőt azt is, hogy maga Orbán Viktor ne tudna arról, mi történik a kormányában. „Ezt ki kell deríteni, ezért kezdeményezünk országgyűlési vizsgáló bizottságot” – mondta. A szocialista politikus különösen szomorúnak mondta, hogy elértek a szálak az EMMI-hez is, ahhoz a minisztériumhoz, amelyet Völner Pál trágyadombnak nevezett, és ahol úgymond semmit nem lehet elintézni. Szóvá tette: eddig nem kaptak választ arra, hogy a tárca vezető illetékesei kaptak-e a kenőpénzből. Sajnálatának adott hangot, hogy miközben a jogosan sztrájkolni akaró pedagógusokat „csuklóztatják”, az a minisztérium, ahol az oktatásügyet kellene fejleszteni, „bűzlik a kenőpénztől”.

Konczer Erik (DK), aki az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje Komárom-Esztergom 1. választókerületében, gyalázatnak minősítette azt, amit ebben az ügyben a Polt Péter vezette ügyészség művel, vagyis azt, hogy nem rendelték el sem Völner letartóztatását, de még a házi őrizetét sem, holott egy ilyen befolyásos gyanúsított esetében fennállhat a szökés, a bűnismétlés, illetve a tanúk befolyásolásának a veszélye.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az Egységben Magyarországért Budapest 4. választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje szerint a magyar embereknek elegük van abból, hogy a fideszes kiváltságosok minden következmény nélkül bármit megtehetnek. Ahol egy miniszterhelyettes feláldozható gyalog a sakktáblán, ott a szálak miniszterekig, sőt akár a miniszterelnökig nyúlnak – mondta, és felhívta a figyelmet arra: Varga Judit menekül a kérdések elől, Rogán Antal olyan ingatlanbirodalmat épített fel, amire nem futhatja a propagandaminiszteri fizetéséből, Orbán Viktor pedig strómanján keresztül Magyarország leggazdagabb emberévé vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik