Belföld

Kétmillió forint közpénzt ért Zuglónak a 12 oldal, amiben a Gattyán-párt színeiben induló Janicsák István a Z’Zi Labort nyomja be egy képzeletbeli fesztiválra

Sok a zaj, nagy a szemét, nincs arculat – írta Janicsák István Zuglóról, miután négy hónapot dolgozott a kerületi kultúrát felrázó koncepcióján. Elolvastuk a dolgozatot, amit MSZP-s vezetés rendelt meg.

Janicsák István zenész – akiről a héten derült ki, hogy Gattyán György pártjának színeiben indul az áprilisi választáson Zuglóban – 2021. szeptember 1-jétől december 31-ig havi bruttó 500 ezer forintért kulturális koncepciót dolgozott ki a MSZP-s Horváth Csaba vezette XIV. kerületi önkormányzatnak. A dokumentumot Várnai László önkormányzati képviselő kérte ki, elolvasva pedig azt mondhatjuk rá, hogy a közpénzégetés eklatáns példája.

Janicsák 2010-ben a polgármesteri címért indult Zuglóban egy civil egyesület színeiben, és 12 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végzett. A tavaly őszi ellenzéki előválasztáson Tóth Csabát támogatta, azt a körzetet 2014 óta képviselő szocialista politikust, aki végül visszalépett a Momentum által támogatott Hadházy Ákossal szemben, és némileg sértődötten bejelentette, hogy befejezi a politikai pályafutását a választás után – igaz, addig parlamenti képviselő marad.

Az áprilisban így Hadházyval szemben induló Janicsák szóban forgó munkájának áttekintése nem igényelt sok időt, hiszen a borítóval együtt 12 oldal, ismertetése azért tanulságos mégis, hogy lássuk, mi ér 2 millió forintot a zuglói önkormányzat szerint. A dolgozat alapján Zuglónak nincs kulturális koncepciója, és ez baj. Fel kell venni a kapcsolatot a kerületben élő művészekkel, és csinálni kell egy saját fesztivált még az idén – ez lenne a Zuglófest –, ahova meghívják majd Janicsák együttesét, a Z’Zi Labort is.

A konepció szerint bár sok sport- és kulturális intézmény van Zuglóban, ezekből a kerületiek csak a felfordulást érzékelik, sok előnyük nem származik belőlük. Mindez Janicsák kissé kusza megfogalmazásában így hangzik:

A megépült Stadion, amely örömmel tölti el az országot, de a parkolás szomorúsággal. Adnak cserébe valamit a zuglói lakosoknak? Nem, dehogy. Se kedvezmény, se rendezvénynap, se semmi. Ki gondolna itt jóvátételre, szövetségre, kapcsolatra. Hiszen csak itt üzemelnek. De miért nincs Zuglóval egy üzemelési megállapodásuk? Mert nem szabályozza a kerület, nem kezdeményezi, hogy a türelméből visszakapjon valamit. Ezt fontos volna a Főpolgármester Úrnál kezdeményezni. Folytatva a példát, a Stadionba jönnek Európa sztár válogatottjai. Hurrá. Jönnek velük a szurkolóik. Hurrá. De hogy konzultáció nélkül a szurkolói zónát a Hősök terén helyezzék el, az már egyenesen kínos! Miért? Mert ki gondolt arra, hogy az Állatkertet látogató gyereksereg mennyi fák között hányó, vizelő, kontrollt vesztett, részeg szurkolóval találkozhat. Ezekben a főváros, vagy a kormány által rendezett eseményeken is figyelembe kell venni a kerület lakosainak véleményét. Egyeztetésre kell felhívnunk őket is.

De ilyen, ugyancsak nehezen követhető mondatot is találni a kétmillió forintért összeállított 12 oldalon:

Hosszú listája van, a kerületben viruló nem törődöm parkolást és zűrzavart okozó rendezvényhelyszíneknek, amelyek a kerületben állami vagy más tulajdonban, de a hallgatásunk miatt továbbra is zavarhatják a kerület polgárait.

Janicsák máskor nem finomkodik, nagykoalíciós mutyira tesz utalást a nemrégiben parkolási ügyekben is megmártózó kerületben. Azt írja:

A kisrendezvények és ünnepi megemlékezések szervezésében, amely a politikai térfelek igazságos, egymás közti szétosztásában is tetten érhető. Láthatóan alkuszerű politikai szétosztásról van szó, amely annyit tesz, hogy vannak liberális műsorok, és konzervatív rendezvények, ahová egymást néha még csak meg se hívják, vagy ha igen, nem nagy a közösködés.

Akadnak további gondok is:

  • nincs helyi gyűjtemény,
  • és a fiatalok sincsenek megszólítva.

Azaz Janicsák szavaival:

Zugló nem képes üzeneteket hatékonyan közvetíteni saját fiataljai felé helyi eszközökkel, saját rendezvényeken keresztül. Láthatóan nem az internetes kommunikáció dadogása miatt. egyszerűen a politika sem nekik szól.

A négy hónapra koncepcióalkotással megbízott Janicsák arra jut, hogy szükséges „a kerületben egy átfogó koncepció kidolgozása és Zugló kulturális életének, a költések hatékonyságának magasabb szintre emelése.”

Ezután kezdeményezi egy zuglói fesztivál megrendezését a Stefánia úton, és a fellépők névsorára is javaslatot tesz, nem feledkezve meg saját zenekaráról:

  • Zuglói szimfonikusok és vendégei,
  • KFT együttes,
  • Irigy Hónaljmirigy,
  • Z’Zi Labor – Veresegyházi asszonykórus,
  • Rocklegendák és sokan mások.

Janicsák István egyébként Zugló díszpolgára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik