Belföld

Négy és fél évet kértek az élettársát szíven, saját magát pedig hasba szúró kisnánai férfire

police.hu
police.hu

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség egy 46 éves kisnánai férfi ellen, aki egy átmulatott éjszaka után előbb szívtájékon szúrta az élettársát, majd önmagát is megsebezte.

Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy négy és fél év börtönt és öt év közügyektől eltiltást kértek a büntetlen előéletű férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi a nyomozati szakban beismerte a bűnösségét, és azt mondta, hogy nem akarta megölni a nőt.

A férfi és a nő egyébként csak nem túl régen költözött össze, ám rövid együttlakásuk alatt is gyakoriak voltak közöttük a viták és a veszekedések. Az egyik tavaly februári este egy falubeli ismerősüknél vendégeskedtek, ahonnan nem csak ittasan, de zaklatottan is érkeztek haza, mivel még a partin összevesztek, miután a nő a konyhában beszélgetett a házigazdával.

A közöttük lévő feszültség a lakásukon sem oldódott, sőt egyre mélyült, ami oda vezetett, hogy a férfi a konyhában magához vett egy 20 centiméter pengehosszúságú kést, majd letelepedett az ágyon ülő élettársa mellé.

Ezt követően csak annyit mondott, hogy „most mindketten megdöglünk”, majd e szavak kíséretében előbb hasba, azután mellkason szúrta a nőt. Az egyik, szívtájéki szúrás megnyitotta a mellüreget, míg a másik áthatolt a máj jobb lebenyén, így a sérülések életveszélyesek voltak. A férfi ezt követően saját magát is hasba szúrta.

Az asszonyt telefonon kereste délelőtt a fia. Ekkor szerzett tudomást véletlenül az anyját ért támadásról, ami miatt nyomban értesítette a rendőrséget és a mentőket. Ennek köszönhetően a még élő nőt időben kórházba szállították, ahol megműtötték. A férfit letartóztatták és  távoltartást rendeltek el vele szemben. A Heves Megyei Főügyészség négy és fél év börtönt, valamint öt év közügyektől eltiltást kért rá beismerés esetére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik