Belföld

Felmentették a Völner-ügy egyik letartóztatásban lévő végrehajtóját egy pótmagánvádas eljárásban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Felmentették M. Eszter önálló végrehajtót a hivatali vesztegetés vádja alól. A Völner-ügyben a legtöbb kenőpénzt fizető végrehajtót egy budai villa elárverezése miatt jelentették fel, de a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon nem találta bűnösnek. M. Eszter a Gyorskocsi utcai fogda egyik meghallgatási helyiségéből követte a tárgyalást, mivel még mindig letartóztatásban van a végrehajtói kart megrázó korrupciós botrány miatt. Nem járult hozzá, hogy lefotózhassuk, így a bíró megtiltotta a fényképfelvételek készítését a tárgyaláson.

M. Eszter ellen az egyik adós indított eljárást, amiért szerinte az arányosság és fokozatosság elvét megsértve egyből a legértékesebb vagyontárgyát, egy kis-svábhegyi villát árvereztetett el, noha állítása szerint ingó vagyonából, illetve egy siófoki Aranyparton lévő nyaralójának értékesítéséből is fedezni lehetett volna az adósságát. Mivel a rendőrség korábban elutasította a feljelentését, ezért pótmagánvádas eljárás keretében próbálta felelősségre vonni a végrehajtót.

A fogvatartásomra hirtelen és váratlanul került sor, a jegyzeteim otthon vannak, minden, amit most elmondok, fejből mondom

– kezdte M. Eszter a védekezését, utalva arra, hogy több más végrehajtó társával együtt november óta letartóztatásban van, mivel az ügyészség szerint kenőpénzzel vásároltak meg végrehajtói állásokat. Elmondása szerint ő csak belecsöppent az egész történetbe.

– A végrehajtás az adós ellen 2011 végén indult meg, engem csak 2018 augusztusában neveztek ki végrehajtónak, utána vettem át a végrehajtói irodát és az ügyeket. Az elődöm már kiírta az árverést, én csak újra kiírtam azt, egész pontosan az irodámban dolgozó végrehajtó-helyettes írta ki – magyarázta M. Eszter, aki határozottan állította, hogy nem követett el bűncselekményt. A bíró kérdésére elmondta, hogy az adóssal csak az ingatlan átadásakor találkozott.

Kapcsolódó
Parkolási bírságok miatt került bajba, majd a Völner-ügyben a legtöbb kenőpénzt fizető végrehajtó árvereztette el a villáját
M. Eszter néhány éve egy XII. kerületi villát árverezett el gyanús körülmények között, noha az adós ingó vagyonából is fedezhette volna a tartozást.

Az adós, egy hatvan év körüli nő, állítása szerint az árverezésről „az utcát elárasztó hiénáktól” értesült.

– A szomszédokat zaklatták, engem pedig lerohantak, hogy hadd vehessék meg az ingatlant, mert már úgyis el fogom bukni. Én ezeket elhajtottam, de végül az egyik hiénával az árverés lejárta előtti órában elmentem a végrehajtói irodába, hogy kifizessék az adósságot és leállítsák az árverést. De nem nyitottak ajtót, pedig ott voltak – vallotta a pótmagánvádló.

– Csak ügyfélfogadási időben fogadunk ügyfeleket, hogy feddhetetlenek legyünk – reagált erre M. Eszter, ami pedig a Gyorskocsi utcai fogdából szerfelett különösen hangzott.

Az pedig nem csoda, hogy hatalmas érdeklődést vonzott az árverés, mivel lakottan 30 millió, beköltözhetően pedig 43 millióra értékelték a háromszintes épületet az ország egyik legdrágább utcájában. Az értékbecslést még 2012 áprilisában készítették, az árverezés pedig hat és fél évvel később, 2018 decemberén zajlott le.

Az adós állítása szerint azért volt nyugodt, mert tudta, hogy a siófoki nyaralójából fedezni tudja a tartozását, ezért sokáig meg sem fordult a fejében, hogy elveszítheti a villáját.

A bíró és M. Eszter ügyvédje is megkérdezte az adóstól, hogy miért nem értékesítette ingóságait, illetve a siófoki ingatlanát, de ő erre csak annyit tudott felelni, hogy teljesen maga alatt volt.

M. Eszter magyarázata szerint az adós 20-22 milliós tartozását nem fedezte volna a siófoki ingatlana, mert azt lakottan 13 millióra, beköltözhetően pedig 19 millió forintra értékelték, ami azt jelenti, hogy akár 9 millió forintért is elvihették volna a házat, vagyis ebben az esetben a budai ingatlannal együtt mindkettőt elveszthette volna. Végül 163 millió forintért vitték el a villáját az árverésen.

A bíróság végül bűncselekmény hiánya miatt felmentette M. Esztert. Az ítélet nem jogerős, a pótmagánvádló védője azonnal jelezte, hogy fellebbeznek a határozat ellen.

M. Eszter ezzel nem szabadult ki a letartóztatásból, mivel súlyos korrupciós bűncselekményekkel vádolják. Az ügyészség szerint ő fizette a legtöbb kenőpénzt a kinevezéséért cserébe Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, összesen 254,8 millió forintot. A kinevezésében pedig Völner Pál igazságügyi államtitkár keze is benne volt a nyomozóhatóságok szerint, mivel Schadl lefizette Völnert, hogy mások mellett M. Esztert is kinevezze önálló bírósági végrehajtónak. A fideszes politikus összesen 83 millió forintot vett át a végrehajtói kar elnökétől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik