Belföld

Toroczkai disznóvágással egybekötött vitára hívta Orbánt és Márki-Zayt

Lehet majd kolbászt tölteni és nagyokat enni – ígéri a Mi Hazánk politikusa.

Amióta az őszi ellenzéki előválasztás idején két ízben is tartottak jelölti vitát az induló felek, a magyarországi közéletben hirtelen megnőtt az igény arra, hogy a politikai szereplők leüljenek egymással érveket ütköztetni. Ezt lovagolta meg a napokban az ellenzék jelöltje, Márki-Zay Péter is, aki rövid időn belül vitára hívta Orbán Viktort, valamint hódmezővásárhelyi ellenfelét, Lázár Jánost is.

Bár úgy tűnik, ezekből a vitákból nem lesz semmi, a miniszterelnöknek új kihívója akadt a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje, Toroczkai László személyében, aki egy disznóvágással egybekötött vitára invitálta meg ellenfeleit.

A politikus a YouTube-csatornájára feltöltött videóban azt mondta, jellemző a magyarországi helyzetekre, hogy amikor Orbán berúgta a kampányát és az Ásotthalom melletti Öttömösön járt disznóvágáson, a komplett magyar média ettől volt hangos napokig. Ezért úgy határozott, meghívja magához Orbánt Ásotthalomra, ahol február 12-én Böllérfesztivált rendeznek. A politikus szerint ez kiváló alkalom lesz arra, hogy két disznóvágás között vitatkozzanak egyet Orbánnal, de szívesen látja Márki-Zay Pétert is, hogy létre jöhessen a rég várt miniszterelnök-jelölti vita.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik