Belföld

Hét évet kaphat jogerősen a szobafestőt bezáró és összeverő férfi

Getty images
Getty images

Jogerősen is hét év fegyházat kaphat az a jászberényi férfi, aki bezárta, és ököllel verte a szobafestőt, mert nem festett ki nála. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy hagyják helyben a férfi korábbi hétéves büntetését.

A negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű férfi számon kérte a festőt, amiért nem ment el hozzájuk festeni, majd a karjainál fogva berántotta a ház udvarára, s több mint egy órán át fogva tartotta, és ököllel bántalmazta.

Azt mondta, ezzel nem csak bosszúságot, de 150 ezer forintos kárt is okozott neki. Csak akkor volt hajlandó elengedni a festőt, amikor az a nála lévő 20 ezer forintot átadta neki, és megígérte, hogy a fennmaradó „tartozását” is kifizeti majd. A festő nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az elsőfokú bíróság hét év fegyházra és hét év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetőt emberrablásért. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője a bűncselekmény eltérő minősítése, valamint enyhítés érdekében fellebbezett, ezért az eljárás másodfokon folytatódik.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik