A Petőfi Rádió után a Duna TV Magyarország, szeretlek! című műsorából is száműzték Harsányi Leventét – írja a Blikk.
Nem a mi döntésünk volt. Telefonon jelezték, hogy nem folytatják. Aztán tegnap láttam, hogy mégis
– válaszolta közösségi oldalán Harsányi Levente egy kérdésre. A Duna TV a napokban jelentette be, hogy a műsor visszatér új műsorvezetővel és csapatkapitányokkal: Pindroch Csaba, Vágó Bernadett és Miller Zoltán is részt vesz majd a vetélkedőben.
Harsányi 2016. óta volt a zöld csapat kapitánya és ugyanebben az esztendőben ült mikrofon mögé a Talpra Magyarban is. A rádióból úgy rúgták ki, hogy a hallgatóktól sem tudott elköszönni, az adás után közölték vele, nem kell többet mennie – írja a Blikk.
A Duna Tv-n futó SzerencseSzombat műsorvezetőjeként láthatják még a nézők Harsányit, aki a kormányközeli sportrádióban is munkát kapott nemrég.