Völner Pál volt államtitkár és Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatott vezetője tavaly egy oktatási intézmény útjait is egyengette annak érdekében, hogy az iskolának ne kelljen kifizetnie a rá kirótt 90 millió forintos büntetést, és hogy rendben legyenek az engedélyei is – írja az Rtl.hu. Az ügyet Schadl egyik barátja, R. karolta fel, aki a segítségért legalább 150 millió forintot várt az iskolától a lap szerint, a pénzt pedig elosztották volna egymás között.
A megalapozott gyanú szerint egyelőre csak 50 millió forint átvétele bizonyítható, de a megismert nyomozati dokumentumok szerint Völner Pál az ügyben több alkalommal is egyeztetett az illetékes tárcák – az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium – beosztottjaival.
Az egész országban képzéseket nyújtó intézménytől az állam elszámolási hibák miatt követelt vissza 90 millió forintot és és járulékait, és az is felmerült, hogy visszavonják az iskola engedélyeit. Schadl György barátja, R. volt az, aki a probléma megoldására vállalkozott, a kenőpénz elosztásáról pedig a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint így nyilatkozott:
Megy egy kis gyorssegély föntre is.
A nyomozati iratokból ugyanakkor az is kiderül:
„R. ezen tisztán – úgy hogy mindenkit kielégít, mindenki boldog, mert ő azt szereti – nettó egy százaskát gondolt magának”
Az a lap szerint nem derült ki egyértelműen, hogy végül pontosan mennyi pénz cserélt gazdát, de a papírok szerint a tervezettnél jóval kevesebbet, 50 millió forintot vett át Schadl György barátja.
Az „ügyintézés”, mint írják, nem volt zökkenőmentes, előfordult például, hogy az engedélykérelmeket visszadobták, sőt a nyomozati iratok szerint az egyik telefonbeszélgetés során az is felmerült, hogy a már kiadott bizonyítványok sem lesznek érvényesek. Az feltehetően a számtalan problémára vezethető vissza, hogy R. az iskolától visszakövetelt összegnél sokkal több pénzt várt a közbenjárásért cserébe – írja a lap. S noha az ügy végeredménye nem ismert, az érintett iskola ma is érvényes működési engedéllyel rendelkezik.
Az Rtl.hu megkeresésére az ügyben érintett oktatási intézmény közölte, hogy a
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetőjének lehallgatása során készült felvételeken nagyon sok információ elhangzik, azonban azok hazugság- és valóságtartalmának vizsgálata a jelenleg is folyamatban lévő nyomozás feladata.
A szervezet képviselője ugyanakkor hozzátette: az engedélyeik beszerzése érdekében jogtalan előnyt senkinek nem ígértek és ilyet nem is fizettek. Emmi és az ITM az Rtl.hu kérdéseire a cikk megjelenéséig nem válaszolt.