Belföld

Kétszáz autó vonulhat fel hétfőn Budapesten a pedagógussztrájk mellett demonstrálva

MTI / Lakatos Péter
MTI / Lakatos Péter

Autós demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a pedagógusok hétfői figyelmeztető sztrájkja melletti kiállás jegyében, illetve az eredményes bértárgyalások érdekében. A demonstráció gyülekezési pontja a Hősök tere Szépművészeti Múzeum előtti része, a találkozás időpontja hétfő délután fél kettő. A szervezet a demonstráción való részvételt a jelek szerint előzetes regisztrációhoz köti, itt meg kell adni a gépjármű tulajdonosának nevét,  email címét, a felvonulásban részt venni szándékozó autó rendszámát, valamint azt is, hogy a demonstráló mely szakszervezet képviseletében lesz jelen.

Székely Tamás, a MASZSZ alelnöke közleményére hivatkozva a hvg.hu azt írja, hogy az autós demonstráción közel kétszáz gépjármű vonul majd fel. Ez a szervezők szerint akár meg is béníthatja Budapest közlekedését.

Minthogy szerintük a rendőrség nem hajlandó az autós felvonulás miatt az utakat lezárni, a MASZSZ előre is türelmet és megértést kér a budapesti autósoktól.

A demonstráció útvonala:

Hősök tere – Andrássy út – Károly krt. – Erzsébet híd – Attila út – Alagút u. – Fő u. – Bem rkp. – Margit híd – Szt. István krt. – Váci út – Lehel út – Dózsa György út – Hősök tere.

Kiemelt képünk  illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik