Belföld

Nyilatkozatban állnak ki az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanárai a hétfői sztrájk mellett

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Szolidaritási nyilatkozatban állnak ki az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógusai az állami iskolákban dolgozó kollégáik hétfőre tervezett figyelmeztető sztrájkja mellett. Az erről szóló közleményt szombaton adták ki az intézmény pedagógusai. Ebben azt írják, hogy „teljes szívvel” szolidaritásukról biztosítják az állami iskolákban dolgozó sztrájkoló kollégáikat, barátaikat.

Mélységesen egyetértünk azzal, hogy sürgősen és hatékonyan tenni kell a tanárok elnyomorodása és túlterhelése ellen, a diákok és az egész társadalom érdekében is

– áll a nyilatkozatban.

Azt írják, hogy a két pedagógus-szakszervezettel egyetértésben elkerülhetetlennek tartják a pedagógusjövedelmek jelentős növelését, a tanítók, tanárok, óvodai és bölcsődei pedagógusok, és más, az oktatást közvetlenül segítő kollégák munkakörülményeinek javítását. Az AKG tanárai bizakodásukat is kifejezik, hogy a 2022. január 31-i figyelmeztető sztrájk elegendő jelzés lesz a kormány számára, amely ezután remélhetőleg elfogadja a szakszervezetek követeléseit, és így nem lesz szükség a sztrájk kiterjesztésére.

Amennyiben nem történik az oktatásban dolgozók helyzetében érdemi változás, támogatják a sztrájk márciusi folytatását és kiterjesztését – teszik hozzá.

Pénteken a bíróság elsőfokú határozatában mondta ki, hogy a hétfői pedagógussztrájk, amit figyelmeztető sztrájknak szánnak, jogszerűen megtartható a két munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógus Szakszervezet (PSZ) által benyújtott szabályok szerint. A szakszervezetek szombaton az közölték, hugy a kormány hiába fenyegetőzik, a sztrájkot akkor is megtartják.

Pénteken a református egyház zsinati oktatási irodájának vezetője, Papp Kornél a sztrájk szabotálására szólította fel a református hitoktatókat, és politikailag minősítette a pedagógussztrájk szervezőit, az egyház kommunikációs szolgálata azonban az utóbbitól elhatárolódott.

Kapcsolódó
Kötelezik a tanításra a református hitoktatókat a hétfői sztrájk idejére
A hitoktatóknak szóló levél szerzője baloldali szervezkedést lát a sztrájk mögött, a református egyház elhatárolódott a tiltakozás politikai minősítésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik