Belföld

Börtönben marad a terrorcselekmény előkészületével vádolt V. Kende

M1 Híradó
M1 Híradó

Továbbra is börtönben marad az a 22 éves kecskeméti származású V. Kende, akit azzal vádolnak, hogy Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarország területén.

A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis elutasította a bűncselekménnyel gyanúsított férfinek és védőjének a fellebbezését, és a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyetértve fenntartotta a férfi letartóztatását.

A vádirat szerint a 22 éves férfi tavaly júniusban vette fel az iszlám vallást egy budapesti mecsetben. 2021 tavaszán pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett.

Később esküvel hűséget is fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek úgy, hogy saját maga elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amit az otthona szobájának falára tűzött, majd elmondta a kifejezetten ebből a célból beszerzett angol nyelvű eskü-szöveget.

A vád szerint merénylet végrehajtását tervezte a fiú, és ehhez a lehetséges célpontokat, valamint az elkövetés módját kereste. Március és május között pedig több személlyel is kommunikációt folytatott különböző online felületeken terrorcselekmények elkövetéséről.  Egy felhasználótól szöges csőbomba házi elkészítésével kapcsolatos írásos anyagokat és tanácsokat kapott, amely alapján az ügyészség szerint meg is kezdte a csőbomba legyártásához szükséges anyagok beszerzését.

Ennek során egy webáruházból megrendelt egy távirányítót, május végén pedig szintén az online térben, egy másik beszélgetőpartnerével abban állapodott meg, hogy közösen, egy időben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig Budapesten követ el – majd a vádlott által elkészített csőbombával – bombamerényletet.

V. Kende elismerte, hogy ilyen tartalmakról csetelt, de azt állította, hogy ezt nem gondolta komolyan, és nem is tette volna meg ezeket a dolgokat. A férfi tíz év fegyházat is kaphat, ha bebizonyosodik a bűnössége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik