Belföld

Felmenthetik az anyját és nevelőapját kivégző pestszentlőrinci gyilkost

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a P. Sándorral szemben, aki több késszúrással megölte édesanyját és nevelőapját 2020 őszén a XVIII. kerületben.

A 41 éves férfi együtt élt édesanyjával, valamint nevelőapjával, nem dolgozott és idejének túlnyomó részét otthon töltötte. A jelenleg is előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfi ismert előzmény nélkül elhatározta, hogy megöli alvó édesanyját és nevelőapját.

Az ominózus éjjelen éjfél után egy konyhakéssel bement a szobájukba, amire az anyjáék felkeltek, és megpróbáltak elmenekülni a lakásból, de a férfi mindkettőjüket többször megszúrta, ami miatt a helyszínen meghaltak.

A férfi ezután a lakásban maradt, majd a délutáni órákban bejelentést tett a bűncselekményről a segélyhívó telefonszámra, amely alapján a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták. A férfi nem tudott magyarázatot adni a tettére, és azt mondta, hogy nem tudja miért ölte meg az anyját és a nevelőapját.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat, és büntethetőséget kizáró ok miatt az elkövető felmentését, valamint kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik