Az MSZP közössége következetesen elítéli azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni, vagy nem létező végzettséggel él vissza. Az MSZP Országos Elnöksége január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét
– írja vasárnapi közleményében az MSZP.
A tájékoztatás szerint Bangóné Borbély Ildikó
„A szocialista párt ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Az MSZP elvárja, hogy a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből” – fűzték hozzá.
Amint a Mandiner nyomán beszámoltunk róla, noha parlamenti önéletrajza szerint 2013-ban a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett közgazdász diplomát az MSZP-s képviselő, a párt csepeli elnöke, az intézmény erről nem tud. A Mandiner közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy megtudják, Bangóné járt-e a BGF-re, és ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e ott diplomát. Az egyetem azt válaszolta, hogy tanulmányi rendszerük archívumában semmilyen adat nem található a szocialista politikusról, aki egyébként csütörtök óta nem válaszolt a Mandiner kérdéseire.
Bangóné Borbély Ildikó 2014 óta országgyűlési képviselő, jelenleg a vállalkozásfejlesztési bizottság tagja és a törvényalkotási bizottság alelnöke, a ciklus elején frakcióvezető-helyettes volt. Egyéni választókerületben nem indult volna a parlamenti választáson, mivel alulmaradt az előválasztáson Hajdú-Bihar megyében, de az MSZP a közös ellenzéki listán szerepeltette volna, saját politikusai közül a tizedikként.