Belföld

Tizenegy orvos hagyja ott egyszerre a Péterfy Kórház szülészeti osztályát

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László
Már a felmondási tilalom előtt jelezték a szándékukat, így nincs akadálya, hogy továbbálljanak.

Tizenegy orvos távozik a Péterfy Kórház szülészeti osztályáról a Telex információi szerint, amit már az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is megerősített. A szervezet nem kommentálta a távozó orvosok számát, de a lapnak más források megerősítették, hogy közel tucat egészségügyi dolgozó hagyja el az intézményt.

A távozások pontos okáról egyelőre keveset tudni, de olyan hangokat lehet hallani, hogy néhányan más állami intézménybe mennek át, míg mások a magánellátást veszik célba.

A lap arról is érdeklődött az OKFŐ-nél, hogy a felmondások veszélyeztetik-e a kórház szülészeti osztályának működését, valamint hogy az orvosok pótlását hogyan tervezik megoldani. Az OKFŐ erre azt közölte, hogy a Péterfy Kórházból távozó szakorvosok közül ketten egy-egy másik állami fekvőbeteg-intézményben lettek osztályvezető főorvosok, így az állami egészségügyi rendszer semmilyen veszteséget nem szenvedett el, a szakemberek pedig előreléptek a pályájukon.

 A kórház azóta felvett egy szakorvost és 1 rezidenst, két további rezidens felvétele pedig folyamatban van. Az osztály működése 7 szakorvossal és 3 rezidenssel zavartalanul zajlik jelenleg is, az intézményben semmilyen beavatkozás nem maradt el

– zárta válaszát a szervezet.

A megnyugtatónak szánt hangok ellenére többen aggódnak, mivel Budapesten a 7. és a 8. kerületből is csak ebbe a kórházba lehet menni szülni állami ellátásban, és nem látják biztosítottnak, hogy a kórház a jövőben is el tudja látni megfelelően a funkcióját, látva a tömeges felmondásokat.

Az egészségügyben jelenleg felmondási tilalom van, de az érintettek mind a rendelet hatályba lépése előtt adták be a felmondásukat, így nincs akadálya annak, hogy távozzanak a Péterfyből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik