Belföld

ATV: Márki-Zay nélkül találkoztak az ellenzéki vezetők, kiderült, hány listás helyet akarnak a pártok

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A hétvégén újra találkozott a hat ellenzéki párt vezetője – mégpedig Márki-Zay Péter nélkül, de a közös miniszterelnökjelölt tudtáva – írja az atv.hu A találkozón a listaállítás volt a fő kérdés, és konszenzus látszik kialakulni abban, hogy az ellenzéki lista első 45 helyére nem kerülhetnek be azok a roma politikusok, akiknek mandátumhoz juttatását Márki-Zay Péter azt követően kérte a pártoktól, hogy lemondott a hetedik frakcióra vonatkozó kéréséről.

A portálnak információi vannak arról, hogy melyik párt hány helyet kér a 45-ből:

  • a DK 13-16
  • a Jobbik 9-12
  • a Momentum 7-8
  • az MSZP 6-7 (az MSZP annyit szeretne, amennyit a Momentum kap)
  • az LMP 3-4
  • a Párbeszéd 2-3 hely igényével tárgyal.

Az atv.hu tudomása szerint a pártok a legutóbbi tárgyaláson kölcsönösen mérsékelték követeléseiket, és a 45 biztos befutónak tűnő listás helyre a korábbi 53 helyett már csak 47-48 igényük van összesen,

így kijelenthető, hogy célegyenesben van a megállapodás.

Márki-Zay korábbi kérése, hogy a befutó 45 helyből hármat kapjanak roma politikusok, a jelek szerint – ahogy a hetedik frakció igénye – nem fog teljesülni.  Az atv.hu információi szerint a miniszterelnökjelölt által támogatott három roma jelölt a 46-50. helyek közé kerülhet fel a listára. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az eddig (rész) listát állító négy párt listáján nincs befutó helyen roma politikus, és úgy tudjuk, a listájáról még nem nyilatkozó Jobbik és DK esetében hasonló lesz a helyzet. Úgyhogy a Márki-Zay által támogatott roma politikusok vagy nagyarányú ellenzéki, vagy nagyarányú fideszes győzelem esetén kerülhetnek befutó helyre.

A találkozó kapcsán az Alfahír a következő nyilatkozatot kapta Jakab Pétertől: “A közös lista tekintetében eddig mindössze annyi döntés született, hogy nem lesz hetedik frakció, illetve Márki-Zay Péter kérését elfogadva a lista első 5 helyén az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei fognak szerepelni az előválasztási eredmény sorrendjében, ezt követően a 6. helyen Tóth Bertalan, a 7-en pedig Ungár Péter fog megjelenni. Minden más kérdés még tárgyalás részét képezi, azokban döntés nem született. A Jobbik listájáról azután születik döntés, ahogy kialakul a közös lista összeállításának a szempontrendszere.”

A listás helyeket is érintő ellenzéki küzdelmekről a múlt héten írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Beragadt az ellenzék: törés és feszültség van Márki-Zay stábja és a pártok közt, és nem csak ez a baj
A hetedik frakció ügye mellett olyan személyi és politikai problémák is kialakultak az elmúlt hónapokban, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik