Belföld

Blikk: Elküldték a kórházból a törött combú kisbabát

Feleslegesnek tartották a röntgent. A szülők panaszt tettek.

Számomra teljesen abszurd, hogy röntgen nélkül arra jutottak, hogy minden rendben. Az meg, hogy a feleségemet és a kisfiamat éjjel kihajították a kórházból, a szakmaiatlanságon túl embertelen és tisztességtelen.

Ezt mondta az apa, akinek 10 hónapos kisfia szenvedett combtörést. Sérülését a harmadik kórházban látták el – írja a Blikk.

A Pest megyei Valkón élő Galsa család december 12-én hívta a mentőket, miután megtörtént a baj. Az esetkocsival egy gyermekorvos is ment, a kisfiút édesanyjával bevitték a János kórházba. Az apa két kislányát otthon altatta, amikor hívta a felesége, menjen értük, mert kitették őket a kórházból, a síró kicsivel egy sötét folyosón várakozik.

Az apa felébresztette a gyerekeket, indult a kórházhoz, ahol nagy nehezen megtalálta szeretteit, majd megtudta, kisfiát meg sem röntgenezték, mert az orvosok szerint semmi baj nincs. Másnap reggel a kicsi továbbra is keservesen sírt, a lábát egyáltalán nem tudta terhelni, ezért a területileg illetékes Bethesda kórházba akartak menni. Először visszairányították őket a János kórházba, de végül fogadták őket. Amikor többórás várakozás után közölték, még 3-5 órát kell várni az apának elege lett.

Hívta a gyerekorvosukat, aki nemsokára a Madarász utcai gyermekkórházba küldte őket. Ott felvették az adataikat, behívták őket a vizsgálóba, néhány perc múlva a röntgent intézték, negyedóra múlva a gipszelőben voltak. Kiderült, a 10 hónapos kisfúnak combcsonttörése volt, felette egy repedéssel.

Már levették a gipszet a lábáról, de az apát a történtek nem hagyták nyugodni, panaszt tett a János kórház főigazgatójánál. Még nem reagáltak a panaszára, ahogy egyelőre a Blikk megkeresésére sem  válaszoltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik