Belföld

Nem bírta leszorítani az útról, többször is nekihajtott a rendőrautónak

police.hu
police.hu

Többször is nekihajtott egy német rendszámú autós a rendőrautónak szerda este Agárdon, a Balatoni úton. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gárdonyi szolgálatirányító parancsnok és a vele lévő polgárőr egy Székesfehérvár felé közlekedő, német rendszámú kocsit akart ellenőrzés alá vonni este fél tízkor.

A jármű sofőrje azonban nem állt meg, hanem nagy sebességgel továbbhaladt.  Az egyenruhások utánahajtottak, majd miközben próbálták megállítani, a sofőr járművével szándékosan több alkalommal is a rendőrautónak ütközött, és megpróbálta őket leszorítani az útról.

Az agresszív sofőrt Kisfalud belterületén sikerült végül megállítani. A 45 éves gárdonyi lakost a rendőrök elfogták és előállították. A manőver következtében a járművek megsérültek, személyi sérülés nem történt.

Az eljárás során kiderült, hogy az ellenőrizni kívánt autó körözés alatt áll, és annak hatósági jelzését egy másik járműre állították ki. Az elkövetőt a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés, közúti veszélyeztetés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsították meg, majd a kihallgatása után kezdeményezték a letartóztatását. Ráadásul fel is jelentik hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik