Belföld

Videón a volt osztálytársát újpesti piacnál megkéselő férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 28 éves férfival szemben, aki pár hónapon belül kétszer is rátámadt a volt általános iskolai osztálytársára az újpesti piacnál a vélt sérelmei miatt.

K. Sándor hajléktalanként tengette akkoriban az életét. Rossz életkörülményeiért, problémáiért is a volt iskolatársát hibáztatta alaptalanul, holott csupán köszönőviszonyban voltak egymással. Az elkövető úgy vélte, hogy az iskolatársa megalázó módon viselkedett vele korábban, ezért jó két évvel ezelőtt minden előzmény nélkül, ököllel nekiesett és fejbe rúgta.

A támadó ezután ott hagyta az áldozatát, aki a piac területén dolgozó személyektől kért segítséget. A férfi az arcán több sérülést, valamint orrcsonttörést szenvedett. A hajléktalan férfi férfi pár hónappal később, ismét a piac területén járt, amikor meglátta a járdát takarító volt iskolatársát.

Kiabálva közelített hozzá, majd késsel rátámadt. A két férfi dulakodni kezdett, amely során a hajléktalan férfi többször is megszúrta, illetve megvágta az ismerősét a nyakán és felsőtestén. Az elkövető csak akkor hagyott fel a támadással, amikor a piac területén dolgozó egyik biztonsági őr rászólt.

A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönt kért az emberölés kísérletével és súlyos testi sértéssel vádolt férfira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik