Belföld

Két hónappal meghosszabbították Fekete Dávid letartóztatását

TV2
TV2

Két hónappal meghosszabbította a Győri Járásbíróság a több mint százmillió forintos kárt okozó csalással és sikkasztással gyanúsított Fekete Dávid letartóztatását.

A Győri Törvényszék tájékoztatása szerint szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt hosszabbították meg a Megasztárban is szereplő énekes letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint Fekete 2018 nyarától kezdődően nagy értékű gépkocsik adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat. Ezt követően, fenyegető anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg cégén keresztül egy banktól is.

Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – értékesítette. A gyanúsítás szerint ezt követően is folytatta azonban autókkal kapcsolatos tevékenységét, kölcsönöket is vett fel, s egy hatmillió forint és egy 7.5 millió forint értékű festményt is átvett értékesítésre, de nem tudott velük elszámolni.

A Fekete terhére rótt bűncselekmények közül a legsúlyosabb 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, amelynek büntetési tétele a halmazati szabályokra figyelemmel emelkedik, így a kiszabható szabadságvesztés felső határa a 15 év.

A bíróság egyúttal elutasította Fekete védőjének a szabadlábra helyezési kérelmét, illetve azt, hogy nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe helyezzék az énekest. Ezt azzal indokolták, hogy nem alkalmas a nem kívánt kommunikáció elkerülésére, azaz a tanúk befolyásolásának elkerülésére.

A határozatot a gyanúsított, a védő és az ügyész is tudomásul vette, így a döntés végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik