Belföld

Másfél évet kértek a háziorvost és asszisztenst öléssel fenyegető férfire

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly szeptemberben öléssel fenyegette a háziorvosát és asszisztensét egy gyógyszerfelíratás miatt kialakult konfliktus során.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség másfél év letöltendő börtönbüntetést és két év közügyektől eltiltást kért a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.

A férfi élettársa bement egy kiskőrösi háziorvos rendelőjébe, hogy gyógyszereket írasson fel a párjának. Az asszisztensnek adott listán lévő gyógyszerek közül azonban több olyan is volt, ami korábban nem volt felírva.

Ezt az asszisztens közölte a vádlott élettársával, miközben elkezdte kiírni a többi gyógyszert. A nő azonban hangosan kiabálni kezdett, hogy ne akadékoskodjon, nekik ezekre a gyógyszerekre is szükségük van. Az asszisztens többször kérte a nőt, hogy fejezze be a kiabálást, amire az közölte, hogy elmegy a rendőrségre feljelenteni őt, majd távozott a helyszínről.

Pár perc múlva megjelent a rendelőben az erős testalkatú férfi az élettársával együtt. A férfi a nővérpulthoz lépett és trágár szavakkal, üvöltözve szidalmazta az asszisztenst. Az egészségügyi dolgozó jelezte, hogy a gyógyszerek kiírása folyamatban van, ennek ellenére a vádlott folytatta a szitkozódást és benyitott az asszisztens által használt helyiségbe. Ott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy „megtalállak, kicsinállak!”. A férfi a fenyegetésének nyomatékot adva ökölbe szorította a bal kezét.

Ezután a férfi berontott a háziorvosi vizsgálóba, ahol a háziorvos férfi éppen egy beteget vizsgált. A vádlott az orvost is elkezdte ökölbe szorított kézzel fenyegetni, trágár szavakat kiabált és öléssel fenyegetőzött. A háziorvos megpróbálta nyugtatni a férfit, de az közvetlenül elé lépett és az arcába ordítozott, miközben a kezével hadonászott.

Az orvosi szobában és a váróban tartózkodó betegek nagyon megrémültek a támadó viselkedésétől. Végül az orvosnak, az egyik betegnek és a férfi élettársának sikerült megnyugtatnia az agresszív családfőt, aki az élettársával együtt távozott a helyszínről. A vádlott az előzőekben írt magatartásával az orvost és asszisztensét a jogszerű eljárásukban fenyegetéssel akadályozta.

Az ügyészség letöltendő börtönt kért a két rendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolt, büntetett előéletű férfira.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik