Belföld

Karácsony magasba emelte Márki-Zay kezét, miközben áthúzták az arcát a transzparensen – így látták 2021-et a 24.hu fotóriporterei

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Karácsony magasba emelte Márki-Zay kezét, miközben áthúzták az arcát a transzparensen – így látták 2021-et a 24.hu fotóriporterei

Tavaly az év képeinek válogatását azzal kezdtük, hogy 2020-at eluralta a koronavírus. 2021 végére érve – az évszámot frissítve – az idei összeállításunkat is kezdhetnénk ugyanezzel a mondattal, hiszen tavasztól télig mindig volt valami aktuális fejlemény járványügyben. Mindeközben búcsút intettünk az Ódry-színpadnak, végigszurkoltuk a foci-Eb-t, megszavazták a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényt, valamint lezajlott az ellenzéki előválasztás. Fotóriportereinknek idén is sok témát adott a közélet, a sport és a kultúra– az óévet búcsúztatva összeszedtük, hogyan látták ők 2021-et.
Mohos Márton / 24.hu Hegedűs D. Géza, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, egyetemi docens, érdemes és kiváló művész.

 

Marjai János / 24.hu Januárban derült ki, hogy az SZFE új vezetősége megválik az Ódry-színpadnak is helyet adó Vas utcai épülettől, amely az eredeti tulajdonoshoz, a Magyarországi Református Egyházhoz kerül vissza. Zsámbéki Gábor rendező – aki 1979 óta oktatott színészosztályokat egészen a tavalyi felmondásáig – javaslatára virágokat és mécseseket vittek az egyetem épületéhez, hogy elbúcsúzzanak a színpadtól, ahol 1959. február 19-én volt az első bemutató Szinetár Miklós rendezésében.

 

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Márciusban érkezett a hír, miszerint május elsejéig kapott határidőt a Fővárosi Önkormányzat a Szabolcs utcában működő hajléktalankórház kiürítésére, ami csereingatlan hiányában egyszerűen megszűnt volna. Az ápoltak megrémültek, hiszen a nevével ellentétben az intézmény sok nehéz sorsú embernek a remény utolsó kapuja. Végül a közös kormányzati-önkormányzati munkacsoport azt a döntést hozta, hogy a hajléktalankórház nyitva maradhat, és az átszervezés előkészítésére a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei főigazgatóját kérték fel.

 

Marjai János / 24.hu Tavaly október óta hetente beszámolnak a temetkezési szolgáltatók a kormányhivataloknak arról, hogyan alakul az aktuális férőhelyszám a halotthűtőkben, és egymás számára is láthatóvá teszik az adatokat. Az üzemeltetők szükség esetén kisegítik egymást, megosztva a kapacitásaikat: ilyenkor átszállítással oldják meg a helyzetet. Országos átlagban – az elmúlt húsz év hazai statisztikái alapján – naponta 350–380 ember hal meg. Az operatív törzs által közölt Covid-halálozási adatok nem adódnak hozzá automatikusan ehhez a számhoz: gyakran előfordul, hogy amúgy is halálos kimenetelű betegségeket gyorsít fel a koronavírus-fertőzés. Áprilisban Budapest egyetlen hamvasztóüzemében napi 24 órán át működött a két kemence.

 

Farkas Norbert / 24.hu Rendkívüli oltási akciót hirdettek április 30-ára, péntekre, aminek keretében a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhattak időpontot a kórházi oltópontokra. Az EESZT portálja a tömeges jelentkezések miatt szinte azonnal összeomlott, így sokan időpont nélkül is beálltak a várakozók közé, hogy a nyugati vakcinából részesülhessenek.

 

Mohos Márton / 24.hu A szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozó törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz, amelynek elfogadásával betiltották az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat. A homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényjavaslat megszavazása ellen Propagandatörvény helyett elfogadást! néven szerveztek tüntetést a Kossuth térre. A törvényt június 16-án elfogadta az Országgyűlés.

 

Marjai János / 24.hu Szurkolói zóna a Németország–Magyarország Európa-bajnoki mérkőzés alatt a Városligetben június 23-án.

 

Farkas Norbert / 24.hu A monoszlói MagyarProvence levendulabirtok egyik házába villám csapott. A tűzoltók nagyjából 40 perc alatt oltották el a tüzet, majd egy órán át utómunkákat végeztek. Szentkirályi-Szász Krisztina, a birtok tulajdonosának története mutat rá kicsiben, milyen károkat okoznak az országon újra meg újra átnyargaló, egyre durvább viharok.

 

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A kormánynak néhány éven belül többet kellene költeni a Velencei-tóra, mint az elmúlt tíz évben összesen. A száradás miatt vízpótlásra szorul a tó, ám amíg a Pátkai-tározóban a klorofilltartalom értéke nem normalizálódik, ez nem kezdődhet meg, mert komoly kockázatot jelentene a vízminőségre, az élővilágra. A  Velencei-tónál  készült drónfelvétel augusztus 4-én.

 

Marjai János / 24.hu A Direkt36 adta elsőnek hírül, hogy magyar újságírókat, ellenzékinek tartott üzletembereket hallgattak le az NSO nevű izraeli kibercég Pegasusra keresztelt kémprogramjával, amely okostelefonok feltörésére alkalmas. Az ügy oknyomozását a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat vezette, amely az Amnesty International jogvédő szervezettel közösen jutott hozzá egy, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázishoz. Mindezek után a Fidesz Lendvay utcai székházához szerveztek tüntetést.

 

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A csörögi tanodában egyéni fejlesztésekkel és csoportos foglalkozásokkal azon dolgoznak, hogy az idejáró gyerekek a képességeiknek megfelelően továbbtanulhassanak és erősödjenek a különböző kognitív és szociális kompetenciáik, miközben azt érezhetik, hogy egy valódi közösséghez tartoznak. Szeptemberben 11 iskolából összesen 45 gyerek járt a tanodába, zömében hátrányos helyzetűek. Az idejárók olykor nem csak az intézmény dolgozóinak, hanem a váci piarista gimnázium önkéntes diákjainak a segítségére is számíthatnak.

 

Mohos Márton / 24.hu A kétfordulós ellenzéki miniszterelnökjelölt-választás első etapjában öten mérettették meg magukat: Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András. Az országszerte felállított szavazóhelyeken, illetve online is le lehetett adni a pártok által támogatott választottakra a voksokat. Képünkön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Őr településén felállított szavazóhely látható szeptember 21-én.

 

Mohos Márton / 24.hu A miniszterelnök-jelöltek vitájában kardinális kérdés lett Tóth Csaba személye. Mint Hadházy Ákos kiderítette, a szocialista politikus bizalmasai 2012-ben létrehoztak egy alapítványt, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületben. A bonyolult üzleti konstrukcióban több olyan személy is szerepet kapott, akiket a szocialista képviselő bizalmi embereinek tartanak, és közülük többen Zuglóban is fontos tisztséghez jutottak az elmúlt években. Ennek fényében a képviselő mögül kihátrált Karácsony Gergely, Jakab Péter és a DK is, csak az MSZP szavazott továbbra is bizalmat neki. Tóth Csaba szeptember 27-én végül visszalépett a zuglói képviselőjelöltségtől.

 

Varga Jennifer / 24.hu A Fidesz petíciós aláírásgyűjtésbe kezdett Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! néven. Az ellenzéki előválasztások második fordulója után azonban a második helyen végzett Karácsony Gergely visszalépett a harmadik legtöbb szavazatot kapó Márki-Zay Péter javára, így a korábbi standok plakátjain először áthúzták a főpolgármester arcát, majd Márki-Zay képére és nevére cserélték azokat.

 

Marjai János / 24.hu Október 17-én a szavazatok összeszámlálása után a hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki miniszterelnökjelölt-választást. A Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezésében tartott eredményváró rendezvényen Karácsony Gergely a magasba emeli a győztes kezét.

 

Farkas Norbert / 24.hu A legsikeresebb magyar úszóedzőt, Turi Györgyöt Cseh László nyilatkozata után egyre-másra vádolják korábbi versenyzői, hogy lelkileg megtörte őket. Az úszóedző lemondott minden tisztségéről a magyar szövetségnél, klubja a Kőbánya SC közleményben állt ki mellette.

 

Farkas Norbert / 24.hu A Juszt-is teszünk! Alapítvány évek óta dolgozik azért, hogy kisebb legyen a szakadék a bódvalenkei és a szerencsésebb helyre született gyerekek között. Az alapítvány önkéntesei számos módon segítik a borsodi falu lakóit, többek között havonta egyszer egy hétvégén különböző foglalkozásokat tartanak kicsiknek és nagyoknak. Az októberi hétvégére mi is elkísértük őket.

 

Farkas Norbert / 24.hu A Derby és Divat Fesztivál nemcsak patinás rendezvénynek, de egyben az egyik legelegánsabb hazai szabadtéri eseménynek számít. Idén nyáron is többezer néző volt kíváncsi a háromnapos fesztiválra, amelyen agár- és lóverseny mellett szépségversenyt és divatbemutatót is rendeztek.

 

Palágyi Barbara / 24.hu Így néz ki a disznótor Engelhardt-Tóth módra. Képriportunkban a családnak a hagyományokhoz híven decemberben megtartott disznóvágására látogatott el fotóriporterünk.

 

Mohos Márton / 24.hu Isten, YouTube, Krav Maga, motorozás, jó fajta sörök – vajon mi a közös ezekben a látszólag nem összetartozó dolgokban? A választ Angyalföldön, a Babér utcai Szent Mihály-plébánián találjuk, itt él ugyanis Hodász András atya, akinek az életét alapjaiban határozzák meg az előbb említett fogalmak. A világ „legrégebbi cégének” dolgozik, és katolikus papoktól szokatlan módon a templom mellett a social média felületeken is igen aktívan népszerűsíti a vallást.

 

Varga Jennifer / 24.hu A Down Alapítvány Oroszlán utcai otthonában tizenkét fiatal él együtt. Megnéztük, hogyan néz ki náluk az ünnepvárás, a közös karácsonyozás, és persze eközben kicsit megismertük őket és a segítőiket is, akik mindent megtesznek azért, hogy a ház lakói megkapják a legfontosabb ajándékot: úgy élhessenek, mint bárki más.

 

Farkas Norbert / 24.hu Tavasszal döntött arról a Fővárosi Önkormányzat, hogy a lakástalan és hajléktalan embereknek lehetőségük legyen kedvezményes feltételekkel bekerülni a nyugdíjasházakba. Idáig több mint 160 hajléktalan kezdett új életet a főváros intézkedésének köszönhetően. Balogh István hat hónapig lakott a Gyáli úti átmeneti szállón, itt értesült a lakhatási programról, aminek segítségével hosszú távra fedél kerülhetett a feje fölé. Képriportunkban nyolc, lakhatáshoz segített hajléktalan történetét mutattuk be.
Olvasói sztorik