Belföld

Gulyás Gergely szerint a Fidesz gratulálna, ha az ellenzék nyerné a választást

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A miniszter elmondta, mit gondol a Völner-ügyről, és hogy miért nem szerette volna, hogy az Orbán által megint elsőnek felkért Kövér László legyen az államfő.

Döntetlen a franciák és a németek ellen, valamint Szilágyi Áron aranyérme Tokióban.

Ezt a három eseményt jelölte meg Gulyás Gergely az ATV-nek adott interjújában a 2021-es év legnagyobb sikereiként. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindezek mellett természetesen közéleti témákban is kifejtette véleményét. Szóba került az elmúlt hetekben nagy port kavart közvélemény-kutatás, ami ellenzéki körökből jutott el a nyilvánossághoz, és amelyik a kormánypártok 46 százalékos támogatottságát mérte, szemben az ellenzék 32 százalékával. Ennek kapcsán Gulyás elmondta, nem hisz a közvélemény-kutatásoknak, de nem lepődne meg, ha egy év múlva ilyenkor is kormánypárti politikusként adhatna interjút.

Gulyás elmondta, a Fidesz 2022-es győzelme azt jelentené, hogy folytatódik, az a munka, amit elkezdtek, beleértve a rezsicsökkentést, a benzinárplafont, a minimálbéremelést, a gyermekvédelmi törvényt, a migráció elutasítását és kerítéssel körülbástyázott szigorú határvédelemet, munkahelyteremtést, munka alapú gazdaságot. Ezzel szemben az ellenzék győzelme a Gyurcsány-koalíció visszatérését hozná a miniszter szerint. Arra a felvetésre, hogy az ellenzéket nem Gyurcsány Ferenc, hanem az ellenzéki előválasztáson győztes Márki-Zay Péter vezeti, azt mondta, „ez egy színjászék”, mivel Márki-Zay szavai és Gyurcsány tettei között teljes az összhang. Arra a kérdésre, hogy veszélyes szereplőnek tartja-e Márki-Zayt, sejtelmesen azt válaszolta, a paletta egyik (alighanem az ellenzéki) oldalára igen, de arra nagyon.

Gulyás, mivel száz mandátum elegendő a kormányzáshoz, már akkor is boldog lenne, ha pártjának ennyit sikerül megkaparintania, „minden, ami efölött van, az a Jóisten ajándéka, jutalom”.

Csütörtök esti hír volt, hogy Gulyás kapta meg az államfői pozícióra aspiráló Novák Katalin családpolitikai feladatait. Ezzel kapcsolatban azt mondta, sarkos a megfogalmazás, hogy január 1-jétől családügyi miniszter is lesz, Novákot a választásig eddigi államtitkárai fogják helyettesíteni.

A köztársasági elnöki pozícióról szólva megerősítette a híreszteléseket, hogy Kövér László neve is újra felmerült lehetséges jelöltként, Orbán Viktor ismét őt kereste fel elsőként, de a házelnök határozottan jelezte, hogy ahogy korábban, úgy most sem szeretné elfoglalni az államfői széket.

A miniszter nem ért egyet azzal, hogy az elmúlt években tett kijelentéseit látva Kövér alkalmatlan lett volna arra, hogy megtestesítse a nemzet egységét, mivel

Magyarországon a jogszabályok a házelnök esetében a pártatlan parlamenti ülésvezetés követelményén túl nem tiltják, az elmúlt három évtizedes gyakorlatunk pedig természetesnek is veszi a pártpolitikai szerepvállalást.

Egyetlen indokot tudott volna felhozni Kövér jelölése ellen, azt, hogy a pártpolitikából való kivonulása nagy űrt hagyott volna a Fideszben.

A jelöltséget végül elnyerő Novákról elmondta, egy négy idegen nyelven beszélő közgazdászról van szó, aki hallgatott jogot is, tanult Franciaországban és az Egyesült Államokban, emellett három gyermekes családanya, az ő jelölése volt a legjobb döntés.

Kitértek a Völner Pál nevével fémjelzett végrehajtói botrányra is, amit Gulyás úgy kommentált,

Sajnálom.

Hosszabban úgy reagált, az ő oldalukon egy ilyen súlyú ügyben már a gyanúnak is van következménye, amit jelez, hogy Völner Pál azonnal lemondott – arra nem tért ki a miniszter, hogy Völner csak az államtitkári pozícióját adta fel, parlamenti mandátumát megtartotta.

Végül két dolgot említett még, amelyek biztosan nem fognak bekövetkezni:

  • 2022 késő nyara előtt nem lesz népszavazás a Fudan-ügyről,
  • és Magyarország nem lép ki az EU-ból, hadakozzon bármennyit Orbán Viktor az Európai Unióval.

Az interjú végén Gulyás kijelentette, egy ellenzéki győzelem esetén elismerik és tiszteletben tartják majd a választás eredményét.

Ha mi elveszítettünk egy választást, mindig gratulálunk a győztesnek. Orbán Viktor ezt Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc esetében is megtette – még a választás estéjén. Ugyanez politikai ellenfeleinkről nem mondható el. Az ellenzék majd akkor érdemli meg, hogy választást nyerjen, ha a vereség után megtanul gratulálni

– tette hozzá Gulyás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik