Belföld

Polt Péter: Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett szexuális erőszaknak

Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állapítható meg, ezért az ügyben jelenleg nincs gyanúsított

ezt válaszolta Polt Péter legfőbb ügyész Harangozó Tamás szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére, amit elsőként a Telex ismertetett.

Mint ismert, december elején Zsiga Katalin, a Készenléti Rendőrség őrmestere szexuális erőszak miatt tett feljelentést: állítása szerint két kollégája a szüzességét elvéve megerőszakolta őt az egyik közös műszakjuk után. A rendőrnő a Blikknek akkor azt nyilatkozta, hogy egy olyan videóból szerzett tudomást a történtekről, ami a kollégái körében keringett. Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt. Az eljárás során kihallgatták a sértettet, valamint további hat embert.

Az ügyről Harangozó Tamás érdeklődött a legfőbb ügyésznél, többek között arról, hogy mikorra várható a büntetőeljárás nyomozati szakaszának lezárása, illetve „kivizsgálják-e, hogy érte-e hátrányos, megalázó bánásmód a sértett hölgyet az elöljárói részéről”.

Polt Péter írásbeli válaszában kiemelte: már számos nyomozati cselekményt hajtottak végre, így többek között „tanúk kihallgatására, helyszíni szemlére, adatgyűjtésre, kamerafelvétel elemzésére, valamint lefoglalásra került sor”. A legfőbb ügyész arra is kitért, hogy

a nyomozó ügyészség vizsgálni fogja a sértettet ért esetleges megalázó bánásmód miatt az elöljáró felelősségét is.

Zsiga Katalin egyébként a videófelvételről azt mondta a Blikknek, hogy azt csak a nyomozó ügyészségen hajlandó megmutatni, ugyanakkor a Központi Nyomozó Főügyészség pár napja az Rtl.hu megkeresésére azt közölte, hogy

a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a feljelentő által hivatkozott videófelvétel nem létezik.

Polt Péter az írásbeli válaszában úgy fogalmazott: a nyomozás befejezésének várható időpontja még nem határozható meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik