Belföld

Blikk: Pintér Sándorra hivatkozva csalt ki közel százmillió forintot egy magát titkos ügynöknek kiadó férfi

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

Egy csaló magát titkosügynöknek kiadva, Pintér Sándorra hivatkozva zsebelt be tízmilliókat azoktól, akik ettől remélték büntető ügyük megoldódását – írja a Blikk. A budapesti M. I. a belügyminiszterre, mint személyes jó barátjára és egyben főnökére hivatkozott, akivel naponta találkozik. A 44 éves férfi olyan vállalkozókat keresett, akik ellen a NAV indított különböző eljárást.

A Blikk cikke szerint egy férfi egyből 15 millió forintot adott át annak reményében, hogy a miniszter közbelép, és megússza a NAV-eljárást. Másvalakitől először 17 millió forintot kért el a csaló, majd hogy még ráerősítsen a magas rangú háttére, további 61 milliót vett át, vagyis őt összesen 77 millióval verte át.

A Blikk információi a rendőrök akkor ütöttek rajta a férfin, amikor valakitől pénzt akart átvenni. A portál úgy tudja, a nyomozó ügyészség indítványára a bíróság elrendelte M. I. előzetes letartóztatását.

Nem ez az első hasonló eset, tavaly a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy a budapesti B. Zsolt és társai egy ferencvárosi ingatlan adás-vételével kapcsolatban vertek át egy budapesti házaspárt. A cukrász végzettségű férfi elhitette velük, hogy a rendőrség munkatársa, közvetlen főnöke a belügyminiszter, gyakorlatilag Pintér Sándor jobbkeze, így az ügyintézésben segítségükre tud lenni. A házaspár két hónap alatt több részletben legalább ötmillió forintot adott át neki az állítólagos ügyintézésért.

Kapcsolódó
Pintér Sándor jobbkezének adta ki magát egy cukrász, hogy átverjen egy budapesti házaspárt
Egy ferencvárosi ingatlan adás-vételével kapcsolatban kértek tőle segítséget. Két hónap alatt több részletben legalább ötmillió forintot adtak át neki az állítólagos ügyintézésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik