Belföld

Pintér Sándor jobbkezének adta ki magát egy cukrász, hogy átverjen egy budapesti házaspárt

A budapesti B. Zsolt és társai, K. Árpád és T. Péter Balázs egy ferencvárosi ingatlan adás-vételével kapcsolatban vertek át egy budapesti házaspárt – írja a hvg.hu.

A cukrász végzettségű férfi elhitette velük, hogy a rendőrség munkatársa, közvetlen főnöke a belügyminiszter, gyakorlatilag Pintér Sándor jobbkeze, így az ügyintézésben segítségükre tud lenni. A házaspár két hónap alatt több részletben legalább ötmillió forintot adott át neki az állítólagos ügyintézésért.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentését követően B. Zsoltot akkor fogták el, amikor egymillió forintot vett át az ingatlan állítólagos átíratásának költségeire. A fővárosi nyomozók előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható T. Péter Balázst és K. Árpádot is.

B. beismerő vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésére rossz anyagi helyzetét kihasználva T. Péter Balázs vette rá, a házaspártól kapott összegeket neki adta át, aki alkalmanként készpénzt, illetve kisebb értékű ajándékokat adott cserébe. A házaspárt tévedésbe ejtő történetet T. és K. találta ki. Előbbi nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, de tagadta a bűncselekményt. K. panasszal élt, és megtagadta a vallomástételt . A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

kiemelt kép: Mohos Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik