Belföld koronavírus

38 ezer fölé ugrott a koronavírusban meghaltak száma

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

Az elmúlt 24 órában 1985 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 230 385 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, írja a kormányzati oldal.

A most jelentett új fertőzöttek száma több mint 40 százalékkal marad el az egy héttel ezelőtt közölttől.

Elhunyt 132 beteg, így az elhunytak száma 38 028 főre emelkedett.

A napi halálozásoknál is egyharmados visszaesést mutatnak a számok (az egy héttel ezelőttivel összevetve).

Az aktív fertőzöttek száma pedig 138 069 főre csökkent.

5527 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ez csak alig kevesebb, mint a tegnap közölt szám, de 15 százalékkal marad el a múlt kedden közölttől.

Közülük 501-en vannak lélegeztetőgépen. Ez szinte megegyezik a tegnapi adattal, és úgy 10 százalékkal kevesebb, mint múlt kedden.

A hétfői laboradatok szerint már 15 omikron esetet igazoltak és további omikrongyanús mintákat vizsgálnak, írja a kormányzati oldal. „Magyarországon is már jelen van az omikron vírusvariáns, ezért továbbra is kérjük a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást, mert minden variánssal szemben nagyobb az esély az oltással, mint anélkül. A korábban oltottakat továbbra is a megerősítő oltás felvételére kérjük, hiszen az ismét 80-90 százalékra emeli a védettséget.”

A beoltottak száma 6 232 575 fő, közülük 5 945 349 fő már a második oltását is megkapta, 3 114 011 pedig már a harmadik oltást is felvette.

A szülők számára folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához, hívják fel a figyelmet.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik