Belföld

Elküldi a vágatlan felvételeket az Anonymus-maszkos figura

Elküldi a rendőrségnek a Városháza tervezett eladásáról szóló vágatlan felvételeket az Anonymus-maszkos alak. Mindez abból a videóból derült ki, amelyet kedden reggel tett közzé és az Index szúrt ki. A szivárogtató hét tárgyalás tízórányi vágatlan felvételével segíti a nyomozást.

„Zajlanak az események a főváros háza táján. Összecsapnak a legnagyobbak. Van, aki semmit nem ért, van, aki tagad, és van, aki szerint csak egy kitalált történetről van szó. Ráadásul annyira bénán hazudnak. El kell keserítsem azonban a politikusokat, rosszul áll a szénájuk, a hatóságoknak ugyanis nem lesz nehéz dolguk. Pláne, hogy úgy döntöttem, segítek nekik egy kicsit, kapnak egy kis ajándékot a fa alá” – mondta videójában a rejtélyes alak, aki boldog karácsonyt is kívánt egyúttal.

Az úgynevezett Városháza-ügyet november elején az index.hu pattintotta ki, azt állítva, hogy a főváros vezetése el akarja adni a Városháza épületét. Ezután lépett színre egy Anonymus-maszkos alak, aki a videóiban hangfelvételeket publikált. Ezeken Gansperger Gyula, korábbi fideszes gazdasági háttérember beszélt, hogy milyen jutalékrendszer működik a fővárosi ingatlaneladásoknál. Az ügybe berángatták Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököt, aki Gansperger kérésére elkísérte egy találkozóra egy Magyarországon élő orosz milliárdoshoz, a beszélgetést titokban rögzítették.

Az ügyben több feljelentés is született, a rendőrség nyomozást indított, házkutatást tartottak a Városházán a főjegyzőnél és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes irodájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik