Belföld koronavírus

Már 12 embernél mutatták ki az omikront abban a magánlaborban, ahol elsőként azonosították a variánst

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Vasárnapig nyolc pozitív esetet találtunk, ma négyet. Ez egy jelentős emelkedés. A tendencia nő, míg korábban napi egy esetet regisztráltunk, átlagban ez most már napi négyre növekedett. Ez pedig a mi eseteinket tekintve már napi 5 százalékos arány

– mondta az ATV Híradójának Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezető igazgatója.

Ez az a labor, ahol egy hete elsőként kimutatták Magyarországon az omikront. Akkor egy idős házaspár tesztje lett pozitív. A magánlabor az esetet lejelentette, a mintákat mély vizsgálatra elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központba. Az NNK ezután hivatalosan is megerősítette: megjelent az omikron variáns Magyarországon.

A laborban naponta 1000 fölötti minta érkezik, ebből 100-150 teszt lesz pozitív. Nagyjából száz esetenként vizsgálják azt, hogy az adott fertőzöttséget a delta vagy már az omikron variáns okozza.

Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője az ATV-nek azt mondta, ha valóban nai négy omikronos fertőzöttet találnak, akkor a variáns okozta ötödik hullám január közepe helyette, két héttel közelebbre kerülhet. Ez azt jelenti, hogy a magánlaborban tapasztalt tendencia tovább folytatódik, akkor a járvány december végén január elején berobbanhat.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik