Belföld

A Bosnyák-téri gigaberuházás miatt a DK a helyi koalícióból való kilépést is felvetette

A zuglói önkormányzatnak a polgármester szándékai szerint csütörtökön kellett volna szavaznia a Bosnyák-térre tervezett gigaberuházás kapcsán egy közbeszerzés kiírásáról, ez azonban elmaradt. A városvezetés lendületét megtörhette, hogy már nincs egyértelmű támogatás a projekt mögött. A DK figyelmeztette a szocialistákat, hogy ne Tóth Csaba maffiamódszereit kövessék.

Alig egy hónap telt el azóta, hogy az önkormányzat képviselő testülete nagy többséggel elvi támogatásáról biztosította a Bosnyák-téri új városközpont koncepcióját, miután az MSZP-s Horváth Csaba polgármester és a beruházásban érdekelt Bayer Construct november elején egy rendkívüli ülésen bemutatta a látványterveket.

Csakhogy néhány nappal később, amikor egy lakossági fórumon is megvitatták az elképzeléseket, egyértelműen kiderült, hogy a tízmilliárdokba kerülő projekt, az új városháza, valamint a nyolcemeletes épületekből álló, 950 lakásos gigalakópark ötletéért a helyiek jelentős része egyáltalán nem rajong. A fórumon számos oldalról érte kritika a terveket, kifogásolták az épületek méretét, a várható komoly forgalomnövekedést, az önkormányzat hosszútávú eladósodását jelentő magas költségeket, sőt, az ellenzéki polgármesternek a beruházó NER-es beágyazottságát is szóvá tették. A sajtóhírekből közismert, hogy a Bayer Construct vállalatcsoport elnökének, Balázs Attilának, Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével is vannak közös üzletei. A zuglói projekt ezzel a beágyazottsággal összhangban meg is kapta a kiemelt kormányzati beruházás besorolást, ami az építőnek feloldozást jelent a helyi szabályozások béklyója alól.

ZUGLÓ VÁROSKÖZPONT – BOSNYÁK TÉRI VÁSÁRCSARNOK POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS SZAKORVOSI RENDELŐ KONCEPCIÓ TERV

Az önkormányzatnak a polgármester ütemezése szerint csütörtökön kellett volna döntetnie a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges közbeszerzés kiírásáról. Ennek 380 millió forint volt a becsült értéke. A szavazásra azonban nem került sor, pedig a testületi ülés jelentős részben a beruházás körül forgott.

Horváth Csaba polgármester arról nem szavaztatott, hogy a testület visszavonja-e a novemberben megadott elvi hozzájárulást, jóllehet a képviselői felszólalásokból érezhető volt a lelkesedés megcsappanása. A Civil Zugló Egyesület képviselője, Várnai László által javasolt népszavazás ügyét ugyanakkor elmismásolták.

Koszticsák Szilárd / MTI Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője, Zugló polgármestere.

A testület megszavazta azonban, hogy a kiemelt állami beruházás státusza miatt alkotmánybírósági panaszt nyújtanak be.

Ennél a javaslatnál ragadta meg az alkalmat a Demokratikus Koalíció alpolgármestere, Horváth Zsolt, hogy figyelmeztesse az eddig helyi nagyhatalomnak számító Tóth Csabát és egyúttal a polgármestert is. A DK-s politikus felszólította a szocialista polgármestert, hogy az aljas, hazug lejárató politikában ne vegyen részt, határolódjon el a szocialista „Tóth Csaba-féle lejárató maffiamódszerektől”. Azt mondta, hogy nem lehet őket megfélemlíteni azért, mert nem egyezik a véleményük a városközpont és az önkormányzati telkek eladásának ügyében.

Nem a Tóth Csaba-féle politikát szeretnénk itt képviselni

– közölte az alpolgármester, aki közölte azt is, hogy a NER és Tóth Csaba együttműködéséhez sem akarnak asszisztálni. Végül belengette, hogy ha az elhatárolódás nem történik meg, kilépnek a koalícióból.

Az ellenzéki kerületben Tóth volt a szocialisták erős embere. Az ellenzéki előválasztáson azonban, annak ellenére, hogy 2014-ben és 2018-ban is egyéni parlamenti mandátumot szerzett, vissza kellett lépnie a jelöltségtől. Az MSZP-s képviselő mögül az előválasztás első fordulója alatt hátráltak ki a korábban őt támogató pártok és Karácsony Gergely főpolgármester is. Tóth kihívója, Hadházy Ákos kiderítette, hogy a szocialista politikus bizalmasai 2012-ben létrehoztak egy alapítványt, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületben. A bonyolult üzleti konstrukcióban több olyan személy is szerepet kapott, akiket a szocialista képviselő bizalmi embereinek tartanak, és közülük többen Zuglóban is fontos tisztséghez jutottak az elmúlt években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik