Belföld

Vádat emeltek a mentőkre támadó szentendrei férfi ellen

Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki augusztusban megtámadta a segítségére kiérkező mentősöket.

Nisóczi József Leventének, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjének a tájékoztatása szerint, bejelentésre érkezett ki a mentő az egyik szentendrei utcán fekvő és alvó, ittas férfihez. A mentősök felébresztették a férfit és megkezdték állapotának felmérését.

Eközben azonban a férfi hangosan káromkodni kezdett és azzal fenyegetődzött, hogy megveri őket. Ennek nyomatékot adva, ököllel kezdett feléjük ütni. A mentősök kitértek a támadás elől és eltávolodtak az elkövetőtől. Miután látták, hogy a férfi nem csillapodik le, sőt zsebéből egy bicskát is elővett és megindult a mentőautó felé, a járművezető beült az autóba és tárcsázta a segélyhívót.

Az elkövető eközben a mentőautóhoz ért és háttal nekitámaszkodott, hogy így akadályozza meg a távozását. A jármű vezetője lassan tolatva akart eltávolodni az elkövetőtől, aki ezt észlelve ököllel ráütött rá az autó motorháztetőjére.

A vezetőnek végül sikerült kikerülnie a férfit és odagurult a társáért, aki be tudott szállni mellé. Időközben a rendőrök is a helyszínre érkeztek, akik csak bilincseléssel tudták megtörni a velük is agresszíven viselkedő férfi ellenszegülését. A Szentendrei Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt állítja bíróság elé a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik