Belföld

Olaszországban fogták el az évekig bujkáló, nyolcszoros körözött H. Ottót

Olaszországban fogták el a hosszú évek óta bujkáló H. Ottót. A férfival szemben még a józsefvárosi nyomozók indítottak eljárást 2012-ben, mert 9 millió forintot csalt ki egy budapesti férfitől.

A BRFK tájékoztatása szerint elhitette a későbbi áldozatával, hogy kapcsolatai révén kedvezményes áron tudja őt lakáshoz juttatni, de ez csak megtévesztés volt. Az átvert fél a vásárlási szándéka megerősítéseként át is adott 9 millió forint előleget, de a lakásra hiába várt.

H. Ottó arra hivatkozott, hogy az adásvétel nem jött össze, az átadott pénzt pedig már nem tudja visszaadni, viszont fedezetként felajánlott egy értékes autót, amit a sértett el is fogadott. A kocsiról kiderült, hogy bűncselekményből származott, így azt a rendőrség lefoglalta.

H. Ottó elrejtőzött a hatóságok elől, így 2016-ban nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, melynek eredményeként az olasz hatóságok Olaszországban elfogták. Elfogásakor nyolc körözés volt ellene érvényben csalás miatt.

A 43 éves férfit hazahozták és  jelentős értékre elkövetett csalással gyanúsították meg, ám nem tett vallomást. A józsefvárosi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik