Belföld

Meghalt a mórahalmi tragédiát okozó sofőr, volt egy társa is

Donka Ferenc / MTI
Donka Ferenc / MTI

Nem egy, hanem két embercsempész ült abban az autóban, amely hétfőn éjszaka szenvedett borzalmas balesetet Mórahalomnál. A tragédiában hat menekült és a szerb sofőr meghalt, további három menekült és a másik embercsempész pedig megsérült.

A rendőrök az életben maradt szerb férfit elfogták és őrizetbe vették. A Szegedi Járási Ügyészség pedig már indítványozta is az életben maradt szerb embercsempész letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és a társa december 13-án, éjjel,  Ásotthalom külterületén vették fel a gépjárművükbe a kilenc külföldit, akiket ismeretlen személyek juttattak át illegálisan Magyarország területére.

Donka Ferenc / MTI

A gyanúsított társa által vezetett autóval ezután Ausztria felé indultak, de röviddel ezt követően a rendőrök igazoltatni kívánták őket, azonban a megkülönböztető jelzés ellenére sem álltak meg, hanem nagy sebességgel továbbhajtottak.

Mórahalom belterületén a sofőr elveszítette uralmát a jármű fölött és az útpadkára felhajtva egy háznak ütközött. A baleset következtében a sofőr és hat menekülő a helyszínen életét veszítette, míg a gyanúsított és további három utas megsérült.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az illegális határátlépők a Magyarország területére történő belépéshez és az ország területén történő tartózkodáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkeztek, melyről a gyanúsított is tudomással bírt. Az ügyészség szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta az életben maradt embercsempész letartóztatását. Erre várhatóan még ma sor kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik