Belföld

Minisztériumi reakció a tanársztrájkra: Csak egy baloldali kampányakció

Szerdán dőlt el, hogy figyelmeztető sztrájkot hirdetett január 31-ére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A két szakszervezet ezt azután jelentette be, miután közös sztrájkbizottságuk tárgyalt a kormány képviselőjével. Ezen a tárgyaláson nem sikerült elérni, hogy vonják vissza az állami iskolák dolgozóira vonatkozó rendeletet, amely alapján fizetés nélküli szabadságra kell küldeni azokat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, illetve nem született megállapodás a béremelésről sem, a kormány – úgy tűnik – továbbra is ragaszkodik a tízszázalékos 2022-es emeléshez, ennél többet nem adnak.

Kapcsolódó
Pedagógussztrájkot hirdetnek januárra a szakszervezetek
A kormányzattal folyó tárgyaláson sem bérekről, sem az oltáskényszerről nem sikerült megállpodni.

Az EMMI ma közleményben reagált a tanársztrájkra. Azt írták:

A pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója.

Szerintük ugyanis egyértelmű, „hogy a januárra és márciusra bejelentett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója. A baloldal minden választási kampányban dróton rángatja a pedagógus szakszervezeteket és politikai akciókra veszi rá őket. Teszi ezt úgy, hogy a baloldal kormányzása idején több ezer pedagógust tett az utcára, elvett tőlük egy havi bért és megalázóan alacsony bérekért dolgoztatta őket.  A Gyurcsány-párt befolyása alatt álló szakszervezetek most is úgy hirdetnek sztrájkot, hogy az átfogó pedagógus béremelési program után januárban újabb 10 százalékos pedagógusbéremelés lép életbe, amelyet 2023-ban újabb béremelés követ. A szakszervezetek vezetői a januári béremelés elhalasztását kérték és visszautasították a kormány 200 ezer forintos cafetéria ajánlatát is, ebből is látszik, hogy nem a megegyezés a céljuk, hanem a hangulatkeltés és a baloldal politikai kampányának támogatása. A szakszervezetek ugyancsak következetlenek a pedagógusok oltásával kapcsolatban, pár hónapra még követelték, hogy az iskolai oktatás feltétele legyen minden pedagógus beoltása, most pedig elutasítják az oltást.”

A minisztérium azt is hangsúlyozza közleményében, hogy „a tanuláshoz való jog olyan alapjog, amelynek komoly sérelmével járna a tanítás teljes felfüggesztése. A járvány elmúlt hónapjaiban a gyerekek és a szülők eleve sok időt töltöttek otthon, és ez sokaknak okozott tanulási nehézséget.  A pedagógussztrájk miatt egy újabb tanítás nélküli időszak a gyerekekre és a szülőkre is további, indokolatlan terhet róna. A minisztérium továbbra is nyitott a tárgyalásokra, amely január 12-én folytatódhat.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik