Belföld

23 év 10 hónap fegyházat kértek a Deák téri kettős gyilkosra

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség ma reggel azzal a Cs. Krisztiánnal és társaival szemben, akik tavaly májusban egy tömegverekedés során megöltek egy 16 és egy 20 éves fiút a Deák téren.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 23 év 10 hónap fegyházat kértek a több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról.

Hozzátette, a férfi először beismerte a tettét, de ezt a vallomását később visszavonta, és most már nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését.

Cs. Krisztián a születésnapját ünnepelte és a társaságában lévő ikrekkel, akikkel különböző Deák téri szórakozóhelyeken ivott. Hajnal három körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik. Cs. Krisztián ettől “teljesen beindult”; azzal a felkiáltással, hogy “mindjárt beugrok bokszolni”, elővett egy kést és beszaladt a társaság tagjai közé.

Mihádák Zoltán / MTI

Kilenc centiméter pengehosszúságú késével a 16 éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút.  Eközben a testvére szorosan mögötte állt, hogy így biztosítsa a bántalmazást.

Cs. Krisztián a 20 éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a társaival együtt elmenekült a helyszínről. A verekedés idején mind az áldozatok, mind a gyanúsítottak kábítószerek hatása alatt álltak.

ugyeszseg.hu

A két megkéselt fiút a kiérkező rendőrök megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett segíteni. Később kiderült, hogy  Cs. Krisztián és öt társa korábban összeverekedett egy másik társasággal is, akiknek ellopták a hordozható hangfalát, illetve egyiküket combon szúrták.

ugyeszseg.hu

A Fővárosi Főügyészség Cs. Krisztiánt több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, a 19 éves testvérpárt – egyiküket, mint bűnsegédet – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, két további verekedőt pedig csoportosan elkövetett garázdasággal vádol a ma reggel bíróságra benyújtott vádiratában.

A hangfal elrablásában részt vevő lányt felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt állítják bíróság elé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik