Belföld

Elaludt a volánnál a biciklis nőt elütő kecskeméti cserbenhagyó

Segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a  Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki tavaly nyáron elütött egy bicikliző nőt. A férfi észlelte a balesetet, de nem állt meg, hanem anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a súlyosan sérült asszonynak, továbbhajtott.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi nappali látási viszonyok között és gyér forgalom mellett vezette kocsiját egy júniusi hajnalon Kecskemét lakott területén.

Kialvatlansága miatt azonban nem volt a jármű biztonságos vezetésére alkalmas állapotban, ezért elaludt, majd kocsija elejével nekiütközött az előtte, vele azonos irányban az úttest jobb szélén közlekedő, fényvisszaverő mellényt viselő kerékpárosnak.

Az ütközést követően a nő a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba esett, míg a kerékpár az úttesttel párhuzamos járdára zuhant. A baleset következtében a nő nyolc hét alatt gyógyuló, súlyos vállizom szakadást, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett.

ugyeszseg.hu

A vádlott észlelte az ütközést, de sorsára hagyta a súlyos sérülést szenvedő áldozatát. A balesetet észlelők a férfi járművét a helyszíntől mintegy 800 méterre megállították, ezt követően a sofőr visszatért a baleset helyszínére.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ-szabályt, miszerint járművet az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van. A helyszín elhagyásával pedig azt, hogy a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült személy részére segítséget nyújtani, a balesetről a rendőrhatóságot értesíteni, továbbá a helyszínt csak a rendőrhatóság engedélyével hagyhatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik