Belföld

Orális szexre kényszerítette a kilencéves kislányát, pokollá tette a kisgyermekei életét egy hevesi pár

Valóságos pokollá tette a kisgyermekei életét egy 30 év körüli hevesi pár. A férfi és a nő éheztette és egy végtelenül lepusztult, retkes épületben tartotta a 2 és 12 év közötti gyermekeit, akik közül a legnagyobb kislánnyal többször is erőszakoskodott a családfő. A Heves Megyei Főügyészség 13 év fegyházat kért vádiratában a férfire arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, míg a párjára három év letöltendőt kért beismerés esetére.

A család egy négy szobás házban élt a négy kislánnyal és egy kisfiúval. A lepusztult, koszos épületben patkányok tanyáztak, a vezetékek kilógtak a falból, az ingatlanban pedig nem volt sem fűtés, sem vezetékes víz. Az itt élők egyetlen szobában húzták meg magukat, ahol közös ágyban aludtak. Az élelmiszert a ruhásszekrényben tárolták és azt a gyerekek üres tejfölös dobozokból ették, mert nem volt tányér. Az udvart szemét, derékig érő gaz, valamint emberi-, és kutyaürülék borította.

A szülők azonban nem csak az otthonukat hanyagolták el ilyen mértékben, hanem gyermekeik nevelésére sem fordítottak szinte semmilyen figyelmet. A kicsik ápolatlanok voltak, gyakran éheztek, testileg lesoványodtak, emellett mentális egészségük, szellemi fejlődésük sem volt biztosított, így a kommunikációjuk és szociális szintjük messze elmaradt a kortársaikétól. A szülők rendszeresen bántalmazták is a kiskorú gyerekeket, akiknek szeme láttára sokszor egymással is agresszívan viselkedtek.

Ezen a helyzeten a helyi családsegítő szolgálat és a gyermekorvos is próbált segíteni, de miután nem jártak sikerrel, 2019-ben a gyerekek nevelésbe vételére került sor. Ennek keretében a gyámhatóság hivatásos gyámot jelölt ki, és szüneteltették a pár tagjainak a szülői felügyeleti jogát.

Ezt megelőzően a férfi többször is erőszakoskodott a legidősebb kislánnyal, aki a nő előző kapcsolatából született, és csecsemőkorától nevelt. Pornófilmeket nézetett, miközben szexuálisan erőszakoskodott vele. Úgy tudjuk, hogy simogatta, orális szexre kényszerítette a mindössze kilencéves kislányt, akinek csokit ígért arra az esetre, ha eltűri a szexuális bántalmazást.

A Heves Megyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszakkal vádolja a családfőt amellett, hogy mindkét szülővel szemben öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is vádat emelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik