Belföld

Felhívta a 112-t egy üllői kislány, hogy az anyja szúrt, az apja ütött, és nem tudja szétválasztani őket

police.hu
police.hu

Végső elkeseredésében felhívta a 112-t egy 12 éves kislány, hogy megpróbálta szétválasztani az egymással balhézó szüleit, de minden igyekezete hiábavaló volt. A gyerek elmondta, hogy az apja ütött, az anyja pedig megszúrta az apját, ő pedig az emeleti szobába szaladt, hogy segítséget kérjen. A borzalmas családi balhé  még tavaly szeptemberben történt, a Pest megyei rendőrök most zárták le a nyomozást.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 57 éves apát mellkasi szúrt sérüléssel vitték kórházba a helyszínre érkező mentők.. Mint később kiderült, mellkasának bal oldalán, a 4-5 bordaközbe ért a penge, tüdősérülése, mellkasi léggyüleme alakult ki.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint akár halálos kimenetelű is lehetett volna a támadás, és csak a szerencsén múlt, hogy a szúrás elkerülte a szívet – a gyanúsítás életveszélyt okozó testi sértésről emberölés kísérletére módosult.

A nyomozó hatóság szerint a történteket végig néző, az erőszakot testközelből átélő kislány érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztették az általa megéltek, ezért az anyát kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították.

Az 56 éves asszony mindent beismert. Vallomása szerint házasságuk már évekkel azelőtt megromlott, volt, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, ha igen, abban sem volt nagy egyetértés vagy köszönet. A nő szerint férje elhanyagolta családját, semmit nem segített, munkából hazaérve csak fröccsözött és a neten lógott.

A támadás estéjén pedig a férje azzal bosszantotta fel, hogy egy általa vásárolt serpenyőt használva akart húst sütni. Az asszony a fejéhez vágta, hogy azt ő vásárolta, szó szót követett, párja ütni kezdte. Közös kislányuk hiába próbálta szétválasztani őket, amikor azt látta, anyja kést ránt, és apjába szúrja, felszaladt emeleti szobájába és hívta a 112-t.

Az asszony ellen az emberölés kísérlete, valamint kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik